Starity

Justin Bieberről mókás karikatúra készült

2011. február 22. 17:05   |   Szerző: Dolly-Lolly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai MAD magazin most egy kifigurázott képet rakott címlapjára a tinisztárról. De mit szól ehhez a Justin Bieber?

hirdetés
Justin Bieberről mókás karikatúra készült

A MAD magazin kerített egy igen vicces kedvű művészt, és arra kérték, hogy készítsen karikatúrát Justinról. A rajz címlapra is került, a lap főszerkesztője pedig így nyilatkozott: „A Vanity Fair volt talán karrierjének fénypontja, és a MAD címlapja lehet eddigi karrierjének mélypontja.”

John Ficarra, a főszerkesztő elmondása szerint Justin nem fog annyira örülni ennek a rajznak.

„Talán annyira fogja utálni, hogy minden példányt felvásárol majd, és kiáruljuk teljes árukészletünket. Vagy talán észre sem veszi, és három példány fog elfogyni belőle.

Na igen, de miért pont a mostanság felkapott tinisztár lett a kifigurázás célpontja? Ficarra erről is elég meglepően számolt be: Azért képzeltük el pont Justint a karikatúra fő témájának, mert sok lány odavan érte, viszont vannak, akik megvetik, hiszen nem látnak sok tehetséget a fiúban. Köztük vagyok én is. Bieber aranyos srác és vicces, de nem a tehetségéről ismert, inkább a kinézetéről, így gondoltuk, hogy »új ruhába öltöztetjük«. Az antifanoknak kedveskedünk ezzel a rajzzal. És Justin ma felkapott sztár, így miért ne?– mesélte John, aki elmondása szerint nem lát túl sok tehetséget a fiúban.

Justin nem nyilatkozott erről, de mi azért kíváncsian várjuk a következményeket.

A magazin egyébként február 16-án jelent meg Amerikában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek