Több mint testőr — Kié lesz az új főszerep?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Régóta mesélnek arról, hogy a Több mint testőr című filmet feldolgozzák. Whitney Houston esetleges utódai között szerepel Miley Cyrus, Rihanna, Taylor Momsen vagy Ke$ha.


Már régóta pletykálják azt, hogy a kilencvenes évek egyik legcsöpögősebb filmjét – Több mint testőr – fel fogják dolgozni. A remake nagyon izgalmas lehet, hiszen itt is kialakulhat egy bájos páros, akiért megőrül majd a nagyérdemű.
Most azonban tényleg úgy tűnik, hogy lesz is belőle valami, hiszen elkezdődött a szereplőválogatás.
Csak remélni tudjuk, hogy Kevin Costner és a drogproblémás Whitney Houston – aki a drogokkal tönkrezúzta hangját – utódai ugyanolyan sikereket fognak elérni, mint amilyeneket egykoron ők, ebben a klasszikus filmben. Nehéz elképzelni, hogy miként fogja majd a vagány testőr – a mai közösségi oldalak világában élő celebek közül – megvédeni a művésznőt.
Természetesen a nagyon tehetséges és konok énekesnő szerepére most szóba került Rihanna, Miley Cyrus, de még Ke$ha és Taylor Momsen is.
A testőrt – aki egy iraki háborús veterán lesz – elvileg Channing Tatum fogja majd alakítani.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Mike Tyson elárulta, mi történhetett vele.
Nagyon egymásra találtak.
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Nem akarta feleségül venni?
Így ragyogtak a sztárok.
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kiderült, miért döntöttek így.
A múlt hónapban történhetett.
Megjelent a Barbie-film egyik hivatalos dala.
Felszedett néhány kilót a diagnózis óta.