Starity

Charlie Sheen könyvbe foglalja az életét

2011. február 27. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színész – akinek az elmúlt éve nem bővelkedett sikerekben – úgy döntött, könyvet ír az életéről.

hirdetés
Charlie Sheen könyvbe foglalja az életét

Charlie Sheennek nem indult jól az éve, hetente más-más botrány miatt került a címlapokra: először is, amiért elvonóra került, majd a pornócsillag teherbeesése, végül a konfliktusai miatt a CBS csatornával. A színész úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba, és könyvet ír az életéből.

„Szeretném, ha megtudná a világ, mi zajlott a forgatás alatt az elmúlt 8 évben, a jó és a rossz dolgokkal együtt. Terveim szerint mindenkit nevén nevezek majd, és már el is kezdtem dolgozni a könyvön” – jelentette be Sheen a TMZ információi szerint, és az is kiderült, a jogokért csaknem tíz millió dollárt kér. 

Végül is, a színésznek valamiből meg kell élnie most, hogy egyelőre véget ért a sorozata. Annyi biztos, ha a könyv boltokba kerül, igazi családi boltot nyithatnak, hiszen Sheen testvére, Emilio Estevez és apja, Martin Sheen is hamarosan kiadják közös könyvüket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek