Starity

Britney új klipjében a rajongóké a főszerep

2011. március 08. 14:02   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Britney Spears teljes sebességbe kapcsolt. Alighogy megjelent új videoklipje, máris jön a folytatás.

hirdetés
Britney új klipjében a rajongóké a főszerep

A 29 éves pophercegnő már korábban kijelentette, hogy nem a Hold It Against Me-t szánta visszatérő dalának. Till the World Ends második kislemeze március 4-én jelent meg az iTunes-on, és már tervezgeti a hozzá készülő kisfilmet.

Információk szerint az énekesnő új videoklipjében a rajongóké lesz a főszerep. A nézők egy élő flash mobnak lehetnek majd szemtanúi. Ez azt jelenti, hogy a résztvevők – szerte a világban – betanult koreográfiára táncolnak, míg Britney egy óriás kivetítőn fog látszódni, valamint San Franciscóban maga is táncra perdül. Már néhány országot megerősítettek, ahonnan a rajongók szerepelhetnek a klipben, ilyen például Japán, Brazília és Írország is, de a teljes lista a hétvégén lát majd napvilágot, így esetleg az is benne van a pakliban, hogy Magyarország is részt vesz az akcióban.

Britney számára nagyon fontosak a rajongói. Legutóbb a V magazinnak is azt nyilatkozta, hogy szívesen lenne főállású családanya, de akkor nem tudna örömet okozni azoknak, akik már régóta szeretik és támogatják őt. A hónap végén megjelenő albumot is a rajongóinak ajánlotta fel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek