Starity

Eric Saade második albuma nyáron jelenik meg

2011. április 01. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eric Saade, akit – talán nem túlzás kijelenteni – a svédek immáron imádnak, elárulta, hogy nyáron jön a következő albuma.

hirdetés
Eric Saade második albuma nyáron jelenik meg

A svéd énekessel egy orosz riporter készített interjút, ám a szokásos eurovíziós kérdéseken túl – melyre minden médium rákérdez – most néhány pluszinformációt is elárult. Például, hogy a második nagylemeze július 6-án kerülhet a boltok polcaira az előzetes tervek alapján. Arra a kérdésre, miszerint szeretne-e megjelentetni bármit is az ESC előtt, így felelt: „Nem, nem szeretnék, majd a verseny után. Júniusban jön az album második kislemeze, illetve maga a nagylemez július 6-án láthat napvilágot.” 

Az egyelőre – a nagyközönség előtt – cím nélküli alkotás elektro-klubpop hangzásvilágú lesz, amit – Eric bevallása szerint – két kedvence, Robbie Williams és Justin Timberlake inspirált.

Többek között elárulta azt is, hogy az Eurovízió előtt nem kampányol majd Európában, maximum néhány tévéműsorba megy el, hiszen szerinte nem ettől függ a verseny végkimenetele, hanem attól, hogy az embereknek mennyire fog bejönni, amit csinál.

Karrierjében a tavalyi évet emelné ki – ugyan nem nyerte meg a Melodifestivalent Manboy című dalával –, amikor Svédország megismerte nevét: „Karrierem eddigi csúcspontja az volt, amikor Svédországban berobbantam, ez azt jelentette, hogy az emberek elkezdték hallgatni a zenémet. Ez nagyon sokat jelent nekem.”

Eric tehát jelenleg csak az Eurovíziós Dalfesztiválra készül, hogy május 12-én és 14-én a legjobbat hozhassa ki magából. Március végén még időt szakított a Popular videoklipjének leforgatására, és elmondása szerint körülbelül két hét múlva meg is érkezik a kisfilm.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek