Gaga Mária Magdolnát játssza új klipjében
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő már el is készítette legújabb klipjét, amely a nemrég megjelent Judas című dalához készült. A videót ő maga rendezte, állandó koreográfusa segítségével.


Lady Gaga új száma április 15-én jelent meg, és az énekesnő később elárulta, hogy ő maga szivárogtatta ki. A dal több országban vezette az iTunes-listát, és az amerikai Billboard Hot 100 listán rögtön 10. helyen debütált.
Gaga korábban elárulta már a Google-nak adott interjúban, hogy a Judas klipjénél először mutatkozik be rendezőként. A kisfilmet április elején forgatták le, és az énekesnő saját bevallása szerint karrierje legjobb munkája lesz, és a legcsodásabb dolog, amiben valaha rész volt.
A klipet bibliai koncepciója miatt már a megjelenés előtt elítélte a Katolikus Liga. A koncepció szerint Gaga Mária Magdolna szerepébe bújik, a címbeli Júdást pedig a The Walking Dead című horrorsorozatból ismert Norman Reedus alakítja.
Laurieann Gibson, az énekesnő koreugráfusa és a videó másik rendezője az MTV-nek elmondta, hogy a klipet nem kell elítélni előre: „Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy keresztény vagyok, és a karrierem Isten létezését igazolja az életemben. Azt gondolom, sok ember már most Gagáról és az istenkáromlásról gondolkodik, a megközelítését találgatva, és véleményem szerint meg fogja döbbenteni őket, milyen hatalmas és eget rengető az üzenet, és milyen felszabadító az üzenet a lehető legjobb okok miatt. Igazán sokkolni fogja a világot. […] A magva az egésznek az inspiráció, és az, hogy soha ne add föl. Egy új Jeruzsálemet teremtettünk.”
A klip az eddegi tervek alapján május 5-én érkezik, de a pletykák szerint hamarabb is látható lesz a húsvéti ünnepek miatt, mivel kapcsolódik a kisfilm témájához. A Capital Fm rádió szerint már a hétvégén is megjelenhet.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.