Starity

Debütált Lady Gaga új dala: The Edge of Glory

2011. május 10. 17:05   |   Szerző: Liafen

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 23-án érkezik Lady Gaga új albuma, a Born This Way – ám a Little Monstereknek nem kell addig hiányban szenvedniük, hiszen egyre több és több dal, klip jelenik meg. Május 9-én a The Edge of Gloryt hallhattuk először.

hirdetés
Debütált Lady Gaga új dala: The Edge of Glory

Kétségtelen, hogy Lady Gaga második nagylemeze – ha a The Fame Monstert nem számítjuk –, a Born This Way körül óriási a felhajtás, már 2010 óta tudni lehetett a lemezről, és szeptembrtől folyamatosan érkeznek a bejelentések, az események, a hírmorzsák, dalszövegrészletek a világsztár eddigi legjobban várt korongjáról, ami május 23-án kerül a boltokba, a Gagamarketing pedig tesz róla, hogy az évtized egyik legjobban várt albuma legyen.

Május 9-e újabb esemény volt a Little Monsterek számára, ugyanis ekkor debütált a rádiókban (magyar idő szerint negyed 10 körül) és vált elérhetővé az iTuneson keresztül a The Edge of Glory című dal, ami az énekesnő hamarosan megjelenő lemezéről a 3. promóciós kislemez, így klip nem várható hozzá. A dal témája Gaga elmondása szerint „a legutolsó pillanatod a földön, az igazság pillanata, az utolsó pillanat mielőtt elhagyod a földet”. A The Edge of Gloryt az énekesnő nagyapja halála után írta, ő inspirálta a dal megírásában.

A szám emlékeztet a 80-as és a 90-es évek popzenéjére, némi elektropoppal és dance-poppal megfűszerezve. A The Edge of Glory máris kivívta a kritikusok elismerését is, valamint már number one dal az iTuneson. A dalt a Lady, Fernando Garibay és Paul Blair írták, producere pedig maga az énekesnő és Dj White Shadow.

A felhajtás ezek után sem csillapodik, május 16-án érkezik a Hair című promóciós kislemez (ezzel egyidőben pedig itthon fizikálisan is megvehető lesz a Judas single), a tetőpontja pedig május 23-a, Lady Gaga Born This Way című lemezének megjelenése lesz. Azonban biztos, hogy a gépezet a megjelenés után sem áll le, különböző fellépések és új kislemezek, klipek garantálják a sikert, várhatóan december körül pedig Gaga világ körüli turnéra indul népszerűsíteni albumát.

A dal ezen a linken hallgatható meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek