Starity

Megjelent Kate Voegele új albuma

2011. május 23. 11:11   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kate Voegele a napokban megjelentette harmadik stúdióalbumát Gravity happens címmel. A Tuti gimi című sorozatból ismert énekes-színésznő nemsokára új klippel is jelentkezik majd.

hirdetés
Megjelent Kate Voegele új albuma

Kate Voegele május 17-én új nagylemezzel jelentkezett, mely a Gravity happens címet viseli. Az összesen 16 felvételt tartalmazó korong megjelenéséről maga az énekesnő tájékoztatta rajongóit hivatalos weboldalán és a Facebook-oldalán is. Utóbbin pedig a hozzászólásokból kiderült, hogy az új dalokat imádják a rajongók.

Az új albumhoz természetesen új kislemez is dukál, melyhez Voegele nemrég forgatott kisfilmet. Ám azt, hogy pontosan melyik szerzeményhez is készül a videoklip, egyelőre nem tudni, sőt, még a premierről sem árult el semmit a híresség.

A felvételek közül néhány már az internetre is felkerült, a dalokból részleteket pedig meg is hallgathatnak azok, akik Kate hivatalos weboldalán a Music menüpontra kattintanak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek