Hivatalos: készül az újabb Másnaposok
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A harmadik rész – a tervek szerint – teljesen új oldalról közelíti meg az eseményeket, és egy elmegyógyintézetben fog játszódni.


A filmben az Alant alakító színész, Zach Galifianakis a Rolling Stone magazinnak adott interjút, melyben elárult néhány részletet a közelgő produkcióról.
„Egy harmadik részt akarnak csinálni. Már mindenki hívogat ezzel kapcsolatban. A legújabb rész teljesen más helyzetet mutat be. A történet persze nagyrészt ugyanaz, de ütős alkotást akarunk.”
A 41 éves színész elmondta, ezúttal nem nagyvárosban játszódó történetről lesz szó, hanem sokkal komolyabbról: a tervek szerint a srácok Alant próbálják majd kiszabadítani egy elmegyógyintézetből. Az sem kizárt, hogy a készítők maradnak a Másnaposok 2 humoránál, ugyanis Justin Bartha szerint a folytatás sokkal jobban tetszett a rajongóknak a mocskos poénok miatt.
Nem véletlen, hogy a készítők újabb rész megírásába kezdtek, a második rész ugyanis elképesztő bevételeket hozott, maga mögé utasította a Thort és az Ötödik sebességet is.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.