Indul a Szentiváni Fesztivál
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Júniusban újra megrendezésre kerül a Szentiváni Fesztivál Győrszentivánon. Idén a világsztárok és hazai énekesek színe-java is fellép a rendezvényeken, sőt, VV-szereplőkkel is találkozhatunk.
A Szentiváni Fesztivál 2011. június 23-án indul, és 26-áig tart. Az eseményre Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház melletti szabadtéri területen kerül majd sor. Jegyek a helyszínen vásárolhatók: a fesztiváljegy 4000 Ft, a napijegy pedig 2900 Ft-ba kerül.
A fesztivált hetedik alkalommal rendezik meg. Több hazai énekest és külföldi sztárt is meghívtak, illetve fellép a német formáció, a Cascada is.
23-án a megasztárosok lépnek színpadra, és ígéretük szerint fergeteges show-t fognak adni. A következő napon esélyük lesz a résztvevőknek nosztalgiázni, ugyanis az LGT Emlékzenekar, valamint a Magna Cum Laude ad majd koncertet.
Június 25-én, szombaton a Nagyszínpadon kerül megrendezésre Alekosz, Olivér, Anikó és Béci közönségtalálkozója, majd fellép Lola, Dobrády Ákos, illetve a Cascada.
Természetesen a magyar sztárok sem maradhatnak ki, így az utolsó napon SP és Fluor előadását is meg lehet tekinteni. A fellépők teljes listáját a fesztivál honlapján lehet elolvasni.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Kemény kritika érte a hírességet.
Az énekesnőnek elege lett.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Működött köztük a kémia.
Hailie Jade áldott állapotban van.
Így került be a párja a klipjébe.