Starity

Érkezik az új Red Hot Chili Peppers-album

2011. július 02. 00:12   |   Szerző: coke.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Red Hot Chili Peppers legutóbbi albuma a 2006-ban megjelent Stadium Arcadium volt, most viszont egy teljesen új koronggal jelentkeznek.

hirdetés
Érkezik az új Red Hot Chili Peppers-album

A négy tagból álló banda idén augusztusban új albummal rukkol elő.

Az együttes életében a legutóbbi album, a Stadium Arcadium megjelenése után nagy törés következett be, mivel a már jól bevált gitárosuk, John Frusciante kilépett a Red Hot Chili Peppersből, helyére pedig Josh Klinghoffer került.

„Josh igazi kreatív erőember. Azonkívül, hogy gitáron játszik, zenét is ír, ráadásul énekelni is tud, és billentyűn is játszik” – nyilatkozta Chad Smith – az együttes dobosa az újonnan érkezett tagról.

Flea, a csapat basszusgitárosa korábban azt nyilatkozta, hogy John kiszállása eléggé megviselte őket, aminek következményeként ő is majdnem kilépett, ami egyet jelentett volna a formáció megszűnésével. Végül is Anthony Kiedis frontemberhez fűződő barátsága miatt döntött a maradás mellett.

Az új albumuk az I'm with You névre hallgat, és augusztusban fog a boltok polcaira kerülni – 5 évvel az utolsó albumuk után.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek