Starity

Selena Gomez: „Nem veszem komolyan a zenét”

2011. július 01. 15:03   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Disney-sztár azt mondta, inkább a színészetet részesíti előnyben, ha választani kell az éneklés és filmekben való szereplés között.

hirdetés
Selena Gomez: „Nem veszem komolyan a zenét”

Hamarosan megérkezik Selena Gomez új filmje, a Monte Carlo, aminek az előzetesét már áprilisban láthattuk – de a színészet mellett Selenának van egy másik szenvedélye is, az éneklés. Habár úgy tűnik, a Disney-csillagot nem igazán zavarja, ha nem lesz sláger egy-egy dalából.

„Számomra a zene szórakozás. Nem veszem annyira komolyan. Szeretem az inspiráló embereket, és imádok jó dalokat készíteni, de nem stresszelek emiatt. Nem hiszem, hogy valaha is Grammy-díjat nyernék, de nem zavar. Inkább a színészet az, amin nagyon-nagyon keményen dolgozom” – válaszolta a 18 éves színész-énekesnő, mikor arról kérdezték, hogy hasonlítsa össze az éneklést és a színészetet.

Ugyanebben az interjúban Selena azt is bevallotta, nem hiszi, hogy felnőttként is ilyen sikeres karriert tud majd befutni a szórakoztatóiparban. Szerinte nagyon nehéz lesz, és biztos benne, hogy rengeteg olyan felnőtt van, aki nem veszi majd őt komolyan.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek