Starity

Amy Winehouse szándékosan túladagolta magát?

2011. július 28. 20:08   |   Szerző: SugarGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyban folynak a találgatások Amy Winehouse halálának okáról, és még fognak is egy darabig. A legújabb híresztelések szerint az énekesnő szándékosan vetett véget életének.

hirdetés
Amy Winehouse szándékosan túladagolta magát?

Amy Winehouse július 23-án távozott az élők sorából, egyelőre ismeretlen okok miatt. Ugyan a boncolás nem tudta megállapítani a halál beálltának okát, és a toxikológiai vizsgálat eredményére még heteket kell várni, többen is tudni vélik, hogy az énekesnő szándékosan végzett magával drogtúladagolás formájában. Az ok pedig nem más volt, mint hogy Amy elszántan kereste az igaz szerelmet, ami csak nem akart jönni, így végső elkeseredésében lemondott életéről.

Amy egyik barátja nyilatkozata szerint – amit a Daily Mirrornak adott – az egész ott kezdődött, hogy Winehouse pasija, Reg Traviss fültanúja volt egy telefonbeszélgetésnek, ami az énekesnő és a jelenleg is börtönben ülő exférje között zajlott. A hívás után állítólagosan hatalmas veszekedés kerekedett közöttük, majd a férfi otthagyta a kétségbeesett botrányhősnőt.

Talán ez volt az utolsó döfés a Grammy-díjas díva számára, aki – saját bevallása szerint – nem hatalmas énekesi karrierre, nem hírnévre, de nem is pénzre vágyott, hanem valami olyanra, amit sokkal nehezebb elérni.

„Tudom, hogy tehetséges vagyok, de nem azért teremtettek, hogy énekeljek. Úgy érzem, azért vagyok itt, hogy feleség legyek, anya, és vigyázzhassak a családomra” – mondta 2007-ben a Rolling Stone magazinnak Amy, akinek e tervei már sohasem fognak valóra válni.

Dr. Gilda Carle pszichológus szerint egyáltalán nem ritka, hogy a drogfüggőknél úgynevezett „szeretetfüggőség” alakul ki. „Nem szokatlan, ha egy drogfüggő szeretetfüggőségben is szenved. Egy függő az függő. Ugyanannyira a megszállotjai tudnak lenni az embereknek, mint az anyagnak” – monja Dr. Carle.

A fő probléma természetesen az volt, hogy Amy már régóta pusztította magabiztosságát a drogokkal és az alkohollal. Tudatmódosítók irányították, amikor éppen egyedül volt, ezért fejest ugrott minden kapcsolatba. De mivel nem válogatta meg kellő gonddal a partnereit, egy idő után így is boldogtalan lett, és megint a kábítószerezésbe és az ivászatba kapaszkodott.

A már-már beteges szeretetkeresése végül odáig vezetett, hogy hozzáment a drogfüggő, videóproducer Blake Fielder-Civilhez. Amy apja a férfit okolja lánya függőségéért, szerinte ő szoktatta rá a heroinra kétévnyi rosszul működő és drogokkal teli házasságuk alatt. Az apa ugyan hozzátette, hogy bár nem Blake vezette be a megboldogult sztárt a drogok világába, az ő hatására kezdtek eldurvulni a dolgok.

A pár híres volt veszekedéseiről, szakításaikról, majd kibéküléseikről. Egészen addig játszották ezt, amíg végül Fielder-Civilt börtönbe zárták betörésért és lőfegyver illegális birtoklásáért. Amy, bár először azt mondta, hogy megvárja férjét, végül mégis elvált tőle. A hol le-, hol pedig felkapcsolt szerelmük ihlette az énekesnő Back to Black című albumát is. „Az albumon lévő összes szám a Blake-kel való kapcsolatom aktuális állását tükrözi. Senki iránt sem éreztem még úgy, ahogy iránta. Sokszor azt hittem, már sosem fogom újra látni őt... Meg akartam halni” nyilatkozta ugyanabban a Rolling Stone-interjúban.

De Amy – apja reményei ellenére – a válás után sem hozta helyre egészségét, habár ötször is járt elvonón. A lány, aki egyszer erőteljes és friss volt, most tűnyomos és anorexiás lett.

De hogyan is lehetne valaki egészséges, ha a szeretetfüggőség táplálta fájdalom tölti ki a testét. „A szeretetfüggő olyasvalaki, aki csak azt tekinti élete értelmének, hogy párkapcsolatban élhessen valakivel” magyarázza Dr. Jeff Gardere pszichológus.

2006-ban Amy is beszélt a párkapcsolatai és függősége közötti párhuzamról a The Sun magazinnak. „Legutóbb 15 percig voltam az elvonón. Bementem, azt mondtam, hogy »Hello«, majd elmagyaráztam, hogy azért iszom, mert szerelmes vagyok, de elcsesztem a kapcsolatomat. Ezután kisétáltam” – mondta.

„Egy férfi szeretete, valamint elkötelezett kapcsolatban élni. Ez a két dolog mindenképpen nagyon fontos volt Amy számára. E dolgok elvesztése azt éreztette vele, hogy elhagyatott, elveszett, és kudarcot vallott” – mondja Cooper Lawrence kapcsolatszakértő. „Az olyan nők, mint Amy, rendkívül sikeresek tudnak lenni karriejüket tekintve, de egy sikeres párkapcsolat nélkül csak kudarcnak érzik életüket. A szerelem elvesztése a legpusztítóbb dolog volt Amy számára, amit csak el tudott képzelni. Valószínűleg úgy érezte, hogy teljesen félreértették, és már sosem fogják saját magáért szeretni. Az efféle hajlamú embereket a szerelemben való elbukás a függőség legmagasabb szintjeire tudja emelni, mert így el tudják nyomni a fájdalmat. De ez egyben nagyon veszélyes is a számukra.”

„Ha szeretetfüggő vagy, akkor teljesen megszállotja vagy egy bizonyos személynek. De ha a dolgok nem működnek vele, akkor nagyon depressziós leszel, és először önpusztító, majd öngyilkos-magatartást mutathatsz” – nyilatkozta Dr. Gardere.

Vajon Amyvel is pont ez történt? A barátai szerint igen. Szerintük az énekesnő szándékosan túladagolta magát barátjával való veszekedése után. Winehouse barátai a következőt nyilatkozták a Daily Mirrornak: „Reg rájött, hogy Amy az exférjével, Blake-kel beszélget, és teljesen beindult. Ordibálni kezdett, Amy meg egyre több és több whiskey-t ivott, majd úgy döntött, hogy orosz rulettet játszik a saját életével. Felment az emeletre, és heroint injekciózott magába. Azon a ponton volt, hogy nem érdekelte, él-e, vagy meghal.”

Cooper Lawrence szerint ez egyáltalán nem lenne meglepő: „A függők a pillanatnak élnek. Amy agyában a félresiklott kapcsolata volt a legrosszabb dolog, ami valaha is történhet. Képtelen volt elképzelni, hogy valaha is helyrehozza.”

Hogy mi a teljes igazság, azt csak Amy Winehouse tudhatta, akiről annyi bizonyos, hogy tragikus módon már nem lehet közöttünk, hogy elmondja. Reméljük, hogy ott, ahová került, képes lesz megtalálni, amit élete során sajnálatos módon nem: a boldogságot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek