Sztárok, akik nem félnek a változástól
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összegyűjtöttünk néhány hírességet, akik a legdrasztikusabb lépéstől sem riadtak vissza annak érdekében, hogy megkaparintsanak egy filmszerepet.


Manapság Hollywoodban mindent el lehet intézni a számítógép segítségével. Így Ralph Fiennes, aki Voldemort alakítója, nem igényelt különösebb stylistot a forgatások alatt, sőt, Bill Nighy sem, aki A Karib-tenger kalózaiban alakította a hírhedt Davy Jonesot.
Vannak azonban, akik mindent megtesznek egy film kedvéért, s eldobják hiúságukat a siker érdekében. Összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik drasztikus változáson mentek keresztül egy-egy szerep kedvéért.
A szépséges színésznő 2003-as A rém című filmje kedvéért csúnyult el borzalmasan. A már-már felismerhetetlenségig eltorzított színésznő csaknem tíz kilót szedett fel magára a sorozatgyilkos karaktere kedvéért. Theron változása nem volt hiábavaló, ugyanis Oscar-díjjal jutalmazták.
A walesi születésű Bale 2003-ban nyújtott áttörő alakítást A gépész című filmjében, melyben több mint 30 kilótól szabadult meg. A csontsoványra fogyott színész szervezete számára megerőltető volt a drasztikus fogyókúra, ám a siker nem maradt el: a filmet több díjra is jelölték, és öt díjat meg is nyert.
3. Jared Leto
A 30 Seconds to Mars frontemberétől sosem állt távol a színészet: tehetségét már a Rekviem egy álomért című drámában is bebizonyította. 2007-ben azonban drasztikus változásra szánta el magát: a Chapter 27 című krimi miatt 30 kilót szedett magára, ezzel alaposan megdöbbentve a rajongókat. A zürichi filmfesztiválon ugyan Leto besöpört egy díjat alakítása miatt, a kritikusokat maga a film nem ragadtatta el túlságosan.
4. Matt Damon
Legutóbb a Bourne-filmek sztárja, Matt Damon esett át némi „beavatkozáson”: a színész hajától szabadult meg legújabb filmje, az Elysium kedvéért. A meghökkentő változást július 20-án mutatta meg Damon a nagyvilágnak, amikor Vancouverben lencsevégre kapták. A produkcióban Matt Jodie Fosterrel játszik együtt, és a film 2013-ban kerül a mozikba.
A High School Musicallel ismertté vált Vanessa híres volt hajkoronájáról, azonban mégis megvált tőle legújabb szerepe kedvéért. A sztár be szeretné bizonyítani, hogy több egy Disney-csillagnál, így nemcsak rövid frizurájáról, hanem újabban pluszkilóiról is ismeretes. A Gimme Shelterben nem éppen modellalkatát lehet majd megcsodálni, hiszen a filmben egy kitagadott tinédzsert alakít.
Renée minden idők egyik legismertebb filmje miatt esett át változáson. A 2001-es Bridget Jones naplója csaknem 29 jelölést és 8 díjat kapott – köszönhetően a színésznő bravúros alakításának. Természetesen a tökéletességhez elengedhetetlen volt a hétköznapi alkat, s mivel a rendező szerint Zellweger túl „csontos” volt a válogatás során, így magára szedett tíz kilót.
Az Emmy-díjas színész – Matt Damonhoz hasonlóan – félhosszú hajától szabadult meg a Hitman című film kedvéért. A 47-es ügynökről szóló akciófilm azonban nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében, habár a rajongóknak tetszett. Timothy azóta többször is megnövesztette a haját, s nem riad vissza attól, hogy változtasson magán valamit épp aktuális szerepe kedvéért.
8. Tom Hanks
Az örökzölddé vált Számkivetett című filmben Hanks alaposan próbára tette a szervezetét. A színész 25 kilótól szabadult meg a forgatások során, hogy élethűen tudja alakítani a szigetre sodródott, éhező férfit. A film megkezdése előtt viszont néhány kilót híznia kellett a szerepe kedvéért. A színész csak halat és zöldséget ehetett a diéta alatt, valamint napi rendszerességgel kellett sportolnia.
A vékonyságáról elhíresült színésznő 2005-ben esett át változáson, amikor megvált gyönyörű hajkoronájától. A stílusváltás egyetlen nap alatt történt, mivel a Büszkeség és balítélet forgatásainak végeztével Knightley levágatta haját soron következő filmje, a Domino kedvéért. A filmben Keira a híres fejvadászlányt, Domino Harvey-t formálta meg. A színésznőnek még egy évvel később is póthajat kellett viselnie A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse című filmben, ami a jelenetek alatt észre is vehető.
10. Eric Bana
A színész 2000-ben esett át hihetetlen változáson, amikor ugyanis több mint harminc kilóval lett gazdagabb. Bana bármit megehetett, amit megkívánt, míg néhány hónap alatt elérte a megfelelő testsúlyt. A 2000-ben készült Chopper – A kegyetlen című alkotásban Eric Mark Readet formálta meg, aki saját önéletrajzot írt, mialatt börtönben élt.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.