Starity

„Brangelina” ezentúl kevesebb filmet vállal

2011. augusztus 01. 08:08   |   Szerző: Coco Selly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Jolie–Pitt páros ezentúl kevesebb filmet vállal el, hogy minél több idejük maradjon a kicsikre.

hirdetés
„Brangelina” ezentúl kevesebb filmet vállal

Angelina Jolie, akit pár nappal ezelőtt kitüntetétték, a Financial Timesnak adott interjújában elárulta, hamarosan jóval kevesebb felkérésnek fognak eleget tenni: „Ahogy Braddel egyre öregebbek leszünk, egyre kevesebb filmet fogunk elvállalni. Nagyon régóta dolgozunk már folyamatosan. Szép karriert futottunk mindketten, és nem akarjuk ugyanabban a tempóban folytatni életünk végéig. Van még egy csomó más tennivalónk is” – mondta.

A sok munka mellett kevesebb szabadidő jutott a gyerekekre, akik viszont több közös programot szeretnének szüleikkel. A pár olyannyira komolyan veszi a kicsik kéréseit, hogy egybekelni is készek lennének, hiszen Maddoxék már egy ideje „nyaggatják” őket. A szertartásra hónapokon belül sor is kerülhet – erősítette meg több forrás is a US magazinnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek