Starity

Taylor Momsen felhagy a színészettel

2011. augusztus 18. 00:12   |   Szerző: SugarGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Taylor Momsen feladja színészi karrierjét, hogy teljes erővel bandájára, a The Pretty Recklessre összpontosíthasson.

hirdetés
Taylor Momsen felhagy a színészettel

Taylor Momsen sosem titkolta zene iránti szenvedélyét, de most elmondta, azt szeretné, ha ezentúl csak ez töltené ki az életét.

Taylor színészként robbant be a köztudatba, méghozzá a nagy sikerű Gossip Girlben alakította Jenny Humphrey-t. Később megalapította zenekarát, a The Pretty Recklesst, s 2010-ben jelent meg első albumuk. Most azonban a botrányairól ismert lány feltárta, hogy befejezi a színészetet, mivel csak énekesnőként kíván aktív lenni.

„Ami azt illeti, abbahagyom a színészkedést! – nyilatkozta Tay az Elle magazinnak a Summer Sonic zenei fesztiválon. – Kiléptem a Gossip Girlből, most éppen turnén vagyunk a bandával, és még rengeteg dolog van, amit csinálni akarok. Remélhetőleg megoldható lesz, hogy csak ezzel foglalkozzak életem hátralevő részében.”

A mindössze 18 éves lány a vezető énekese a zenekarnak, valamint elektromos gitáron is játszik.

„Az Evanescence-szel kezdtünk turnézni még az ősszel, először Amerikában, majd szerte Európában, például az Egyesült Királyságban és Németországban is. Nagyon izgalmas. A következő hónapokban ez fog menni. Igazából úton leszünk nagyjából 2012-ig. És akkor még semmi sem ért véget!”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek