Tíz éve hunyt el Aaliyah (1979—2001)
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Augusztus 25-én volt tíz éve, hogy a népszerű énekesnő, Aaliyah egy videoklip forgatása után repülőgép-szerencsétlenség következtében életét vesztette.


Tegnap volt tíz éve, hogy a népszerű R&B-énekesnő, Aaliyah tragikus körülmények között elhunyt. A szerencsétlenségkor mindössze 22 éves lány Rock the Boat című dalához a Bahama-szigeteken forgatott videoklipet, ahonnan repülőgéppel indultak Miamiba, de a gép a felszállást követően lezuhant.
Az énekesnő halálának egy évtizedes évfordulójáról több zenésztársa is megemlékezett a Twitteren. Köztük volt például P. Diddy, Solange Knowles, Timbaland és Drake is.
Korábbi producere és barátnője, Missy Elliott az Entertainment Weekly magazinnak mondott pár szót: „Nem érzem, hogy már tíz éve történt, mert Aaliyah emléke még frissen él az emlékeinkben, és ez mindig így is lesz. A legjobban a nevetése és a mosolya hiányzik. Ezzel fényt vitt bárhová. Hiányozni fog, hogy nem vettem fel vele közös dalt, mert ő művészként sosem félt kitolni a határokat.”
Az évforduló előtt néhány hónappal az énekesnő családja közleményt adott ki, mely szerint jogi akadályok miatt Aaliyah-ról nem engedélyezhetnek semmilyen rendezvényt a megemlékezéshez.
Aaliyah Dana Houghton 1979-ben született New Yorkban, de Detroitban nőtt fel. Debütáló albuma Age Ain't Nothing but a Number címmel jelent meg 1994-ben. Ezt követte 1996-ban a One in a Million című lemez, majd halála előtt egy hónappal pedig a harmadik, Aaliyah című korong. Halála óta több mint 13 millió példányban keltek el a lemezei. Ezenkívül színésznőként is láthattuk az Öld meg Rómeót!, valamint az A kárhozottak királynője című filmekben. Utóbbi már halála után jelent meg.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.