Starity

Győzike nem jelent meg tárgyaláson

2011. szeptember 12. 17:05   |   Szerző: MTI

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elhalasztotta az adócsalással vádolt Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását hétfőn a Salgótarjáni Városi Bíróság, mert Gáspár Győző egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.

hirdetés
Győzike nem jelent meg tárgyaláson

A Salgótarjáni Városi Ügyészség egy show-műsorbeli szereplés kapcsán adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolja Gáspár Győzőt és feleségét, bűnsegédként pedig egy vállalkozót. A vádirat szerint a házaspár 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettséget.

A hétfőre kitűzött első tárgyaláson Gáspár Győző nem jelent meg, mint ügyvédje és felesége elmondta, egészségi okok miatt nem volt jelen. Egy korábbi plasztikai műtét szövődményeinek elkerülése érdekében pénteken feküdt be egy pécsi klinikára – mondták.

A bíró közölte, soron kívül keresik meg a vádlott kezelőorvosát az ügyben, hogy indokolt-e a távolmaradás. Válasza után tűzik ki az új időpontot, illetve döntenek arról, hogy szükséges-e a vádlott elővezetése vagy esetleg előzetes letartóztatása.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek