Starity

George Clooney hivatalosan is szerelmes

2011. szeptember 20. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két híresség viszonya július végén kezdődött. Akkor még csak beszéltek a románcukról, de most hétvégén végre együtt álltak a nyilvánosság elé.

hirdetés
George Clooney hivatalosan is szerelmes

A szeptemberi torontói filmfesztiválon a fotósok végre lencsevégre kaphatták Stacy Keiblert és George Clooney-t. A pár július vége óta van együtt, de csak most vállalták fel hivatalosan is kapcsolatukat.

Mióta kiderült, hogy az ex-WWE-díva, Stacy a koros, ám még mindig sármos Clooney oldalán talált rá a boldogságra, sokan nekiestek. Rosszakarói szerint csak azért van együtt a színésszel, hogy az ő hátán felkapaszkodva törjön be Hollywoodba. Volt már ugyan néhány filmes próbálkozása, többek között szerepelt az Így jártam anyátokkal és a Miért pont Brian? című sorozatokban, de nem kapkodnak utána a producerek, mióta abbahagyta WWE-beli pályafutását 2005-ben.

Stacy öt évig élt együtt Geoff Stults színésszel. Kapcsolatuk harmonikus volt: ahányszor fényképek készültek róluk, mindig mosolyogtak. 2010-ben azonban útjaik különváltak, aminek okáról a mai napig nem lehet tudni semmi pontosat.

George sem tétlenkedett. Június végén szakított modell barátnőjével, Elisabetta Canalisszal, aki pornós botrányba keveredett. A deresedő színész július végén máris lecsapott Stacyre. A fényképek alapján a pár boldognak tűnik, de hogy kapcsolatuk meddig tart, azt majd az idő dönti el – és ők.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek