Starity

Érkezik a Wanted folytatása

2011. szeptember 29. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Angelina Jolie és James McAvoy főszereplésével készült 2008-as Wanted című film folytatásának munkálatait elkezdték.

hirdetés
Érkezik a Wanted folytatása

Egyelőre a forgatókönyvírásnál tartanak a Wanted készítői, akik remélik, hasonló sikerekben lesz részük, mint az első rész idején. A film rendezője, Timur Bekmambetov Mark Millar és J.G. Jones miniképregényéről alapozta a történetet, mely egy irodában dolgozó átlagember szuperhőssé válását meséli el.

341 millió dollárnyi összbevételt sikerült elérniük a mozifilmmel, mely úgy tűnik, elég arra, hogy folytatásra adják fejüket a nagykutyák. Eredetileg már 2009-ben megvásárolták a jogokat, ám a projekt csendesen a homályba veszett. Most azonban a Derek Haas és Michael Brandt-duó újra összefogott, hogy egy fergeteges sztorit írjanak a sokak által csak „kanyarlövős”-nek nevezett filmhez.

A Universal Stúdió egyébként elég elfoglalt mostanság, tekintve, hogy 32 film készítése van tervbe véve – egyelőre. A Kristen Stewart nevével fémjelzett Hófehérke és a vadászt, a Wanderlustot és a 47 Ronint is a stúdió jegyzi.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek