Anna Kedrick nem járna Robbal és Taylorral
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Twilight Sagában Jessica szerepét játszó Anna Kedrick az egyik interjúban kifejtette, hogy bár megérti a lányok vonzódását a sorozat két főszereplőjéhez, neki a két srác túl tökéletes.


Ugyan filmbéli partnereit, Taylor Lautnert és Robert Pattinsont a világ legszexisebb pasijai közé sorolták, a színésznő elmondta, hogy egyikük sem hozzá való.
„Nem nekem való egyikük sem. Az olyan srácokat szeretem, akik bolondosak és nem néznek ki ennyire jól — mind a ketten nagyon jó fejek, de szinte túl tökéletesen néznek ki.”
Ennek ellenére megérti a női nem vonzódását Pattinsonhoz és Lautnerhez, azt azonban furcsálja, hogy ennyire nagy a rajongás irántuk.
„Most óriási szenzációk a világ minden táján. A rajongás irántuk egy ártalmatlan hobbinak tűnhet, de néhányan túlzásba viszik. Ha az anyukákat nézzük, egyrészt aranyos az odaadásuk, mert talán ezzel is jobban kötődnek a lányaikhoz; van valami, amit mindketten szerethetnek. De elég egy őrült mama ahhoz, hogy elkezd megkérdőjelezni mindannyiuk szándékát, és szinte félni kezdj.”
Kendrick meglátása teljesen reális; nem lenne baj, hogy adott esetben az anyukák is szeretik a sorozatot és a srácokat, de jobb lenne, ha nem szövögetnék a kis terveket, hogy hogyan cserkésszék be valamelyikőjüket (tisztelet a kivételnek).
A színésznő azt is megemlítette, hogy Robert van a legrosszabb helyzetben a színészek közül. Úton-útfélen nők sikítoznak érte, és rengeteg sztori kering a neten arról, hogy a rajongók miket és hányszor tennének meg vele, ha lehetőségük nyílna rá.
„Rob egyszerűen csak félénk és teljesen megőrül a rá irányuló figyelemtől — a reakciója nem színészkedés. Elismerem, nagyon jól néz ki, szóval megértem, hogy a lányok megőrülnek érte, de emberek, ő is csak egy srác!”
„Csak egy srác…” — vigyázz, Anna, a Robot istenségként kezelő lányok őrült hada még a végén nyilvánosan felkoncol az ilyen kijelentésekért…

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.