Magyarországon forgatják a Die Hard 5-öt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ötödik Die Hard-filmet az eredeti tervek szerint Prágában forgatták volna, de a cseh kormány költségvetése miatt a 20th Century Fox stúdiónak új helyszín után kellett néznie.


Néhány napja beszámoltunk róla, hogy a 2013 februárjára várható ötödik Die Hard-film, az A Good Day To Die Hard forgatási munkálatait 2012 elején szeretnék megkezdeni. Bruce Willisen kívül még továbbra sem jelentették be hivatalosan a többi főszereplő nevét, de azt már tudni lehet, hogy hol forgatják a Moszkvában játszódó filmet.
A 20th Century Fox neve alatt készülő filmet először Prágában szerették volna készíteni, és a három hónapos munka során 12 milliárd forintot költöttek volna a munkálatokra. A csehországi forgatás azonban meghiúsult, mivel a cseh kormány jövő évi költségvetése előreláthatólag nem tudja támogatni a produkció készítését. Ez a támogatás annyit jelentett volna, hogy a Csehországban készült külföldi filmek költségeinek húsz százalékát az állam visszatéríti.
Mivel az eredeti terv nem jött össze, a B-terv szerint nálunk, Magyarországon forgatják majd Bruce Willisszel az egyelőre magyar cím nélküli filmet. Mindezt csütörtökön jelentette be a CTK hírügynökség.
Nem ez lenne az első film, amelyben Magyarország Oroszország szerepét töltené be, hiszen jelenleg Brad Pitt is nálunk forgatja World War Z című filmjét, amely a történet szerint szintén orosz földön játszódik, de ugyanez mondható el a 23 évvel ezelőtt készült Vörös zsaruról is, amelyben Kalifornia egykori kormányzója, Arnold Schwarzenegger volt a főszereplő.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.