Starity

VV5: a plázacica megy a jogásszal párbajozni

2011. november 03. 10:10   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dyát hívta ki Eszter a Való Világ 5 második párbajára. A lány értetlenül fogadta a döntést, azt hitte, ha nincs konfliktusa nem is kerülhet rá jel.

hirdetés
VV5: a plázacica megy a jogásszal párbajozni

A Való Világ 5 második párbaján a párductestű folyamatosan rágózó Dya fog megküzdeni a bentmaradásért az éppen eljárás alatt lévő Eszterrel.

A villa jogásza a riportszobában elmondta, hogy nagyon nehéz volt számára meghozni a döntést. Főleg azért, mert ő csak három jelet várt, a többi emberre egyáltalán nem számított. Balázs kérdéseire válaszolva hozzátette, hogy még mindig nem bánja, hogy Cristofelre rámozdult az ominózus estén, szerinte ő legalább egyenes ember.

„Azt gondolom, hogy egy hibát követtem el, de itt az ideje, hogy bebizonyítsam, hogy ebből is talpra lehet állni” - kezdte mondanivalóját Eszter. A rendelkezésre álló időben elmondta, hogy többen is esélyesek a kihívásra. Úgy érzi, hogy Dya áll tőle a legtávolabb, Veronikával szemben viszont nem érez személyes sérelmet, annak ellenére, hogy megbántotta. Megnevezte még pornós Verát, akit korábban kedvelt, de mostanra elbizonytalanodott a kapcsolatukat illetően, valamint Shadi nevét is említette, akitől számos sérelmet kapott indokolatlanul.

A monológ után a párductestű ex-playmate-re tette a jelet, mert úgy érzi, ő az ellenpólusa itt a luxusbörtönben. Dya értetlenül nézett a 28 éves jogászra, mert állítása szerint még sosem volt konfliktusuk, ezért nem érti, miért pont ő kapta a jelet.

A plácacica valószínűleg a VV4-ből megismert Nádai Anikó szeretett volna lenni, aki majd szép csendben végigsunnyog a fődíjig. Persze még minden megtörténhet, a két párbajozó vasárnap este fog egymással megküzdeni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek