Starity

Rihanna meglovagolta Gáspár Evelynt budapesti koncertjén

2011. december 10. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rihanna hatalmas show-t csinált Budapesten, melyből Gáspár Evelynt sem hagyta ki.

hirdetés
Rihanna meglovagolta Gáspár Evelynt budapesti koncertjén
Fotó: MTI

Kis hazánk mostanában úgy tűnik, a nemzetközi dívák célpontja lett, ugyanis az elmúlt pár hónap alatt két neves popénekesnő is adott koncertet nálunk. Britney Spears playbackje után most Rihannán volt a sor, hogy megmutassa Magyarországnak, hogyan is bulizik ő.

A barbadosi szépség most járt először Budapesten, a Papp László Sportarénában tette tiszteletét, ő – Britney-vel ellentétben – teltház előtt. A hideg, szeles idő ellenére már délután 4-5 óra körül is kanyargott a sor az aréna előtt. Az énekesnő Calvin Harrist is elhozta magával, akivel legújabb slágerén, a We Found Love-on dolgozott együtt, így este 8 órától a skót származású DJ szórakoztatta a közönséget.

Rihanna a tervezett 21.15-kor esedékes kezdés helyett fél óra késéssel volt hajlandó végre elkezdeni a koncertet. Lehetséges, hogy technikai nehézségek akadtak, de az is lehet, hogy az énekesnő ismét hisztizett; mindenesetre a színpadon vidámnak tűnt, lelkesen köszöntötte a közönséget, örömét fejezte ki, hogy teltház van, majd legnagyobb slágereit előadva fergeteges show-t csinált. Bár még előző lemezének koncertkörútja folyik, azért RiRi nem engedhette haza szeretett rajongóit legújabb dala, a We Found Love nélkül.

A közel két órás produkció során megkérte a többezer fős tömeget, hogy kívánjanak boldog születésnapot barátnőjének, a rapper Nikki Minaj-nak, és azt ígérte, az erről készült felvételt megmutatja majd neki. Persze mi sosem tudjuk meg, hogy valóban megtette-e. Természetesen nem csalódtunk a popdívában, hiszen autogramot osztani nem maradt, de akinek volt rá cirka százezer forintja, azzal még pózolt is egy fénykép erejéig.

A koncert fénypontja az volt, mikor Rihanna Skin című slágere alatt kiválasztotta Gáspár Evelynkét, majd erotikusan meglovagolta és saját mellét a kezébe adta. Győzike természetesen most nagyon boldog, hogy lánya a 63 ezer forintba került jegyével „intim viszonyba” keveredhetett a világsztárral, mindezt pedig a Jóisten akaratának tudja be.

Hogy a Jóisten mennyire működött közre a koncert során, azt sajnos nem tudjuk, mindenesetre felejthetetlen élménnyel gazdagodva hagyhattuk el a színteret.


Fotó: MTI

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek