Starity

Iszak Eszti szívesen játszana filmekben

2011. december 11. 11:11   |   Szerző: Trendmagazin

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Viva TV műsorvezetőjével a Trendmagazin.hu készített interjút. Az egykori modell a jövőben színésznő szeretne lenni.

hirdetés
Iszak Eszti szívesen játszana filmekben
Fotó: Trendmagazin

A népszerű életstílus magazin cikkéből kiderül, hogyan jutott el a fiatal lány a modellmunkáktól hazánk legkedveltebb zenecsatornájának műsorvezetői székébe. Esztit a Nagy Duett műsorban ismerte meg az ország, aminek kapcsán a magánéletét is kikezdte a bulvármédia. Naponta jelentek meg a sajtóban cikkek, melyek a magánéletével és állítólagos párkapcsolataival foglalkoztak, amit a fiatal lány nagyon nehezen viselt.

„Anyukám és a mamám nagyon sokat segítettek, mindig azt mondták, hogy ne foglalkozzak senkivel, minden csoda három napig tart, és valójában ez tényleg így van a bulvár médiában. Ők mindig támogattak és mellettem álltak, bármiről is legyen szó. A műsor után pedig, amikor már több időm volt magammal foglalkozni, eljártam a barátnőimmel szórakozni, lementünk Siófokra egy kicsit nyaralni, vagy kijártam a Kopaszi gátra napozni, és ezek kikapcsoltak” – mesélte el Eszti.

A korábban modellként dolgozó dunaújvárosi lány az interjú során erről a szakmáról is elmesélte élményeit. Eszti először Milánóban dolgozott, majd az ottani sikerei miatt Kínába is hívták. „Három hónapot éltem kint, de azóta is ez életem egyik legszebb korszaka. Leginkább katalógusfotózásaim voltak, de akadt olyan is, amikor divatbemutatóra hívtak. Imádtam a kinti légkört, főleg a brazil lakótársaim miatt, akiknek nagyon tetszett a mentalitása. Ők mutatták meg nekem a bossa nova zenei stílust is, ami azóta is a legnagyobb kedvencem. Az ilyen dalok tudnak igazán kikapcsolni és feltölteni.”

A Viva TV műsorvezetőjeként dolgozó lány egyik legnagyobb álma a színészkedés, de odavan a divatért is. A Trendmagazin az interjú mellett egy fotózást is rendezett a Budai Várban, a képeken Eszti a kedvenc ruháit mutatja be az olvasóknak.

„Nyáron nagyon szeretem az atléta fazonú pólókat, a farmer shortot és az egybe ruhákat. Utóbbit leginkább azért, mert nem kell több dolgot összeválogatni hozzá, mégis sok mindennel kombinálhatóak” – osztotta meg divattal kapcsolatos tapasztalatait Eszti, majd a cikk alatti kommentekben feltett olvasói kérdésekre is válaszolt, amiből kiderült többek között az is, hogy melyek a csinos műsorvezető kedvenc ruházati márkái.

A teljes interjú és a fotók megtekinthetők a Trendmagazinon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek