Starity

Koncertje közben veszítette el eszméletét Caramel

2011. december 26. 22:10   |   Szerző: egon96

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A december eleji szakítás, a megfeszített készülődés a szuperkoncertre, valamint az új album munkálatai annyira kifárasztották az énekest, hogy egyik koncertje végén elájult.

hirdetés
Koncertje közben veszítette el eszméletét Caramel

A hónap eleji szakításánál Caramel úgy érezte magát, mint egy bokszoló, akit kiütöttek, de nincs ideje összeesni. Még arra sem volt ideje, hogy átgondolja a történteket, annyira megfeszített tempót diktált a munkájában.

„Néhány nappal ezelőtt az egyik koncertemen az utolsó dalnál már éreztem, hogy baj van. Szédültem, de végigénekeltem a számot, azonban a legvégén elveszítettem az eszméletemet. Szerencsére nem estem össze, hiszen csak egy pillanatig tartott a kihagyás. Kiejtettem a kezemből a mikrofont, ami hatalmasat koppant a színpadon, arra riadtam fel” – nyilatkozta a Blikknek az énekes.

Így mostantól a koncertig kényszerpihenőt tart, hogy teljes erővel tudjon készülni a szuperkoncertre. Nem veszi fel senkinek a telefont csak a menedzserének és az édesanyjának, hisz a teltházas koncert most mindennél fontosabb a sztárnak.

„Az idei karácsonyra már hamarabb meghozta a Jézuska az ajándékot, ugyanis a koncert plakátjaira hamarosan kikerül a „Minden jegy elkelt!” felirat, így telt ház előtt állok majd színpadra egy hét múlva a Syma csarnokban. Ráadásul azoknak, akik ott lesznek, egy másik örömteli hírrel is szolgálhatok, ugyanis szeretném megtisztelni őket azzal, hogy az új lemezem, a Vízió itt, a koncerten lesz először kézzel fogható – mondta Caramel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek