Starity

Lady Gagát beperelte az egykori asszisztense

2011. december 27. 17:05   |   Szerző: divaft

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lady Gaga egykori asszisztense, a Long Island-i Jennifer O’Neill azt állítja, hogy az énekesnő százezrekkel tartozik neki.

hirdetés
Lady Gagát beperelte az egykori asszisztense

Jennifer O'Neillnél betelt a pohár: nem elég, hogy a szörnyanya éjjel-nappal dolgoztatta, még a bérét sem kapta meg rendesen, így úgy döntött, beperli az excentrikus énekesnőt.

Az egykori asszisztensnek mindig precízen kellett végeznie a feladatait: mindig gondoskodnia kellett arról, hogy Gagának legyen tiszta és száraz törülközője zuhanyzás után, kapjon reggelente pontos ébresztést, valamint éjjel-nappal programjai szervezésével, pénzügyei rendezésével és az ellátásával kellett foglalkoznia. O'Neillnek így nem csoda, hogy elege lett, és közel 380 000 dollárra (azaz 90 millió forintra) perli az énekesnőt.

Nem az első eset egyébként, hogy ilyen előfordult Gagánál. Egy korábbi asszisztensének, Angela Ciemnynek együtt kellett aludnia a dívával. Ciemny azt is elmondta, hogy olykor együtt sminkeltek vagy zuhanyoztak a Ladyvel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek