Starity

Készül a Bullet for my Valentine új albuma

2012. január 03. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A walesi banda tagjai hivatalosan is bejelentették Twitter-profiljukon keresztül, hogy idén stúdióba vonulnak.

hirdetés
Készül a Bullet for my Valentine új albuma

Nem kell már sokat várni a Bullet for my Valentine legújabb lemezére, hiszen Matt, Jay, Moose és Padget nemrég megosztották rajongóikkal, hogy 2012-ben új albumot dobnak a piacra. A hivatalos bejelentés a Twitteren történt, melyben megköszönték a fanatikusok egész éves támogatását is.

„Határozott köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik megvették a Fevert, valamint ellátogattak az elmúlt 18 hónap koncertjeinek bármelyikére. Nagyon izgatottak vagyunk az új korong kapcsán, hamarosan találkozunk!” – áll az üzenetben, mely sejtetni engedi azt is, hogy a fiúk már meg is kezdték a dalszövegek írását.

A walesi zenekar legutóbbi albuma, a Fever 2010-ben jelent meg egy hosszabb szünet után, megosztó, de ugyanakkor elsöprő sikert aratott, hiszen egészen a harmadik helyig jutott a Billboard-listán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek