Eurovízió: Can Bonomo képviseli a törököket
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Törökország a minap jelentette be, hogy Can Bonomo képviselheti az országot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon – a döntés sokakat meglepett.
Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarországon a napokban döntött a zsűri arról a 20 dalról, amelyek közül – a nézők és a zsűri szavazatai alapján – egy képviselheti majd hazánkat a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Magyarország mellett természetesen már egész Európa eurovíziós lázban ég, a januári és februári hónapban sorra rendezik a nemzeti döntőket, és folyamatosan bővül a májusban Bakuba utazó előadók névsora.
A TRT török állami televízió január 9-én jelentette be, hogy a 2012-es évben Can Bonomo képviseli Törökországot az Eurovíziós Dalversenyen. A fiatal zenész – aki elmondása szerint maga is igen meglepődött a bejelentést hallva, és élete eddigi legnagyobb feladatának tekinti a dalversenyt – első albuma, a Meczup 2011 januárjában jelent meg.
Can tehát már biztos, hogy ott lesz májusban az azeri fővárosban, a dal, amit elő fog adni azonban még kérdéses: „Három dalon dolgozom, majd később értékeljük őket és döntünk. Lehetséges, hogy törökül énekelek majd, de az eddigi versenydalokat figyelembe véve valószínűbb, hogy angol lesz a dal nyelve. A célom az, hogy egy három percig tartó csodát alkossak” – nyilatkozta Can a Habertürknek, majd azt is elárulta, hogy a dal minden bizonnyal a barátságról, békéről és szeretetről fog szólni.
A zsidó származású énekes személye körül egyébként igencsak megoszlanak a vélemények, Can minderre így reagált: „A zene nem nyelvről, vallásról vagy emberi fajokról szól. Én török vagyok, és Törökországot képviselem.”
A törökök dalára tehát február közepéig még várnunk kell, addig is egy kis ízelítő Can sajátos zenei stílusából:
Törökország 1975-ben debütált az Eurovíziós Dalversenyen, az első komolyabb török siker 1997-ben született meg: Şebnem Paker – Dinle című dala a harmadik helyen végzett. Öt évvel később, 2003-ban Sertab Erener Everyway That I Can című dalának köszönhetően a törökök első győzelmüket is bezsebelték, így a 2004-es dalversenynek Isztambul adott otthont. A győzelmet követően jelentősen megnőtt az érdeklődés az országban az Eurovízió iránt, az elmúlt években Törökország bekerült a legsikeresebb nemzetek közé, Európa pedig olyan előadók nevét ismerhette meg, mint a Mor ve Ötesi, Hadise vagy Kenan Doğulu. 2010-ben a maNga – We could be the same című dala a második helyen végzett a német énekesnő, Lena mögött, az együttes azóta hatalmas rajongótáborral rendelkezik Európa-szerte. A tavalyi évben a Yüksek Sadakat képviselte a törököket, ők azonban csúnyán leszerepeltek, daluk, a Live It Up még a döntőbe sem jutott be. Sokan úgy vélik, idén Törökország mindent vagy semmit alapon választotta meg az országot képviselő előadót: Can Bonomo egyedi, különleges stílusába vagy első hallásra beleszeret Európa, vagy azonnal elutasítja azt.
Törökország mellett eddig a ciprusi és a horvát induló neve biztos, Svájc és Albánia pedig már a dalukat is nyilvánosságra hozták: előbbit a Sinplus – Unbreakable , utóbbit Rona Nishliu – Suus dala képviseli majd a 2012. május 22-25. között, az azerbajdzsáni Bakuban megrendezendő ötvenhetedik Eurovíziós Dalversenyen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Ismét együtt pózoltak.
Kemény kritika érte a hírességet.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Működött köztük a kémia.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Az énekesnőnek elege lett.
Így került be a párja a klipjébe.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.