Starity

Katherine Heigl és férje ismét örökbe fogad

2012. január 15. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Katherine Heigl és férje, Josh Kelley már boldog szülők – ám nem állnak meg egy csemeténél, még egyet biztosan szeretnének adoptálni.

hirdetés
Katherine Heigl és férje ismét örökbe fogad

A 33 éves színésznő mindig is anya szeretett volna lenni – ezt többször is hangsúyozta, s végül álma valóra vált, amikor a most 3 éves koreai kislányt adoptálták.

Már elkotyogták korábban is, hogy nem állnak meg egy csemeténél, ám úgy tűnik, hamarosan a tettek mezejére lépnek. „Josh-sal még az eljegyzésünk előtt elkezdtünk az örökbefogadásról beszélgetni. A nővérem, Meg Koreából származik, és három évvel a születésem előtt vették magukhoz a szüleim. Szerettem volna, ha a saját családom is hasonló, ezért mindenképpen szerettem volna egy gyereket Koreából adoptálni – magyarázta a színésznő.

A kislány, Naleigh most hároméves, ám még az is lehet, hogy nem csak egy sorstársat kap testvérként: „Sokat beszélgettünk arról is, hogy legyen egy biológiai gyermekünk is, de az adoptálást választottuk elsőnek. Csak anya szerettem volna lenni. Ezt az utat választottuk, nekem megfelel, szóval jöhet a következő örökbefogadott csemete is.

„Josh és Naleigh sokkal jobb viszonyban vannak. Ez nehéz volt számomra, habár a szociális munkás megmondta, hogy az adoptált gyerekek teljesen máshogy reagálnak az új anyukájukra, mint az apukákra. Számomra ez egy harc volt, mert mindennél jobban szerettem volna, ha kialakul az a bizonyos kötődés közöttünk, viszont tudom, hogy időbe telik, míg elfogadja a gyerek az új helyzetet, és elkezd bízni benned. Azt tanácsolom a többi szülőnek, hogy ne riasszák el a kicsiket, a jutalom olyan nagy és csodás a végén.

Katherine további titkokat is elárult, s a velük egy cipőben járó pároknak hasznos tanácsokat is adott, akit érdekel a színésznő teljes interjúja, az a Parent & Child ehavi számában olvashatja el.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek