Starity

Bonnie Tyler ismét díjat nyert

2012. január 25. 09:09   |   Szerző: bazsi888

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerencsés csillagzat alatt született Bonnie Tyler, hiszen amit eddig megálmodott, az mind teljesült is. Világszerte elismert énekesnő vált belőle, már a hetvenes években. Ráadásul karrierje csúcspontjait díjakkal honorálták. Legutóbb Norvégiában.

hirdetés
Bonnie Tyler ismét díjat nyert

Bonnie Tyler legnagyobb rajongótábora Németországban és Norvégiában van. Itt adja évente a legtöbb koncertet. Az északi országban azonban legutóbbi fellépése után egy igen tiszteletre méltó elismerésben részesült, ugyanis átvehette a Norway Honorary Award – Silver Medal díjat, ami azért is nagy megtiszteltetés Bonnie számára, mert ezt eddig csak norvég énekesek, színészek illetve olyan személyek kapták, akik sokat tettek a helyi kultúráért. Így Bonnie Tyler az első nemzetközi előadó, aki gazdagabb lett ezzel az ezüst medállal, az emlékplakettel és a vele járó ötszázezer koronás pénzjutalommal. A díjat egyébként nem közönségszavazás, hanem egy zártkörű zsűri szavazza meg évről évre.

Norvégábn Bonnie jelenleg is sztár, pontosan 1978-óta, hiszen már a hetvenes években platinalemezeket kapott, amiket aztán több gyémántlemez követett. 1991-es Bitterblue című nagylemeze négyszeres platina minősítést ért el.

Bonnie Tyler a legújabb díjával
Bonnie Tyler a norvég NTV csatorna kamerájának mutatja a Silver Medalt

Hogy ennek a díjnak mi lesz a sorsa Bonnie Wales-i kastélyában, azt nem tudni. Az énekesnő ugyanis míg az arany és platinalemezeit a falra akasztva tárolja az otthonában erre a célra kialakított award roomban, addig többek között az arany Bravo OTTO, az RSH Gold és a German ECHO Awards díjait a helyiségek közötti ajtók kitámasztójaként funkcionálnak, így bármelyik szobában is tartózkodik, egy-egy arany díjba „belebotlik”.

Bonnie legutóbb tavaly kapott rangos elismerést Nagy Britanniában, illetve előtte Angel Awards-díjat Németországban. De megnyerte a tokiói dalfesztivál Grand Prix-díját Japánban, illetve Diamond Awards, Goldene Europa, MIDEM Awards és SNEP Awards és még számtalan díjat, nem beszélve a rengeteg jelölésről (Billboard, Grammy, Brit Awards, American Music Awards)


A norvég TV riportja Bonnie Tylerrel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek