Starity

Eurovízió: Európa nagy része döntött

2012. február 19. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szombat este hét ország prezentált valamilyen új információt az Eurovízió kapcsán: van, aki a győztes versenyzőt és dalát, van, aki csak a dalt, míg volt olyan ország, aki csak az elődöntősöket döntötte el.

hirdetés
Eurovízió: Európa nagy része döntött

Mozgalmas este volt a szombati, ha az Eurovízió szempontjából nézzük, ugyanis tartottak nemzeti döntőt, dalt hirdettek ki és elődöntőket is lebonyolítottak. No, de akkor nézzük, mi is a szombati nap mérlege.

Ukrajna

Legelőször az ukrán résztvevő neve derült ki, ő pedig nem más, mint a kongói származású 32 éves kijevi énekesnő, Gaitana. A nemzeti döntőt 41 ponttal nyerte meg, így Bakuban Ukrajna a Be My Guest című dallal képviselteti magát Gaitana előadásában.

Lettország

Eme kicsiny volt szovjet tagállam is ma tartotta nemzeti döntőjét, ahol 10 produkció versengett a győzelemért, az azeri képviselésért. Januárban tartottak már két elődöntőt, a finálénak viszont a február 18-át választották. A megmérettetést végül Anmary nyerte Beautiful Song című dalával. Az énekesnőről eddig nem sokat lehet tudni, csak annyit, hogy valamikor a messzi 80-as években született – ahogyan énekli is ezt dalában.

Horvátország

Nina Badrić részvétele már biztos egy ideje, ám dalát csak most választották ki a DORA keretein belül. A győztes dal a Nebo címet viseli, és sokakkal ellentétben nem angolul énekel majd a 40 éves énekesnő, akiről azt lehet már tudni többek között, hogy a volt Jugoszlávia utódállamaiban sok rajongója van.

Svédország

A svédek ma csak elődöntőt tartottak a Melodifestivalen keretein belül, a mai mérleg Molly Sandén, illetve a Björn Ranelid- és Sara Li-produkció egyenes továbbjutása a döntőbe, míg a Youngblood és Andreas Johnson vigaszágra került, tehát lehet még esélyük a döntőbe jutásra – csak úgy, mint a Timoteijnek, akik a múlt hétvégén méretették meg magukat. Ekkor Ulrik Munther és David Lindgren jutott tovább a döntőbe.

Észtország

Az Eesti Laul – vagyis az észt nemzeti döntő – első felvonásában öt előadó jutott tovább, köztük van a korábbi Idol-győztes, Liis Lemsalu is, ám sokak meglepetésére az erősen kampányoló Janne Saarnak már az első körben búcsúznia kellett.

Litvánia

A litvánok is csak elődöntőt tartottak, három produkció került be a döntőbe: Monika, a VIG Roses és Bekešo Vilkai. A következő elődöntőre jövő szombaton kerül majd sor, a fináléra pedig március 3-án.

Olaszország

Idén az olaszok a sanremói dalfesztiválon jelentették be versenyzőjüket, aki nem más, mint Nina Zilli. Az énekesnőt a tavalyi győztesek, Ell és Nikki konferálták fel a színpadra.

A szombati mozgalmas este előtt a héten még azt is megtudhattuk, hogy Németországot Roman Lob képviseli majd, a fehéroroszokat pedig  Alyona Lanskaya.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek