Megjelent Demi Lovato dokumentumfilmje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mindenki tudja, hogy nehéz időszakon van túl a híres énekesnő. Az MTV dokumentumfilmjéből megtudjuk, hogy ez nincs éppen így, hisz nála a felépülésnek nincs szabadnapja.


Március 6-án megjelent Demi Lovato Stay Strong című dokumentumfilmje, melyben többek között nehéz időszakáról mesélt. Mint tudjuk, a néhai Disney-sztár evészavarral és mániás depresszióval küzdött, emiatt került be a Timberline Knolls kezelőközpontba 2010 októberétől 2011 februárjáig, ahonnan ugyan – bevallása szerint – nem gyógyult fel teljesen, úgy érzi, elég erős, hogy szembenézzen félelmeivel.
Az egyórás filmben Demi őszintén beszámol arról, hogyan egyensúlyoz ma a karrierjével, és szembesül problémáival. Mielőtt rehabra ment, a turné, az album és a forgatás közben rengeteg problémával küzdött, amit elmondása szerint teljesen normálisnak tartott, és nem vette őket figyelembe, ettől merült ki fizikailag és lelkileg. A problémái főként súllyal és önelfogadással voltak kapcsolatosak, ami már gyerekkorától van így, de egy idő után a dolgok kicsúsztak az irányítása alól.
Mikor a pohár betelt, Demi természetesen a szüleitől kért segítséget, akik a kezelőközpontba küldték. Ezt a tapasztalatot életváltozatónak nevezte, és amint a dokumentumfilmben látható, újra meglátogatja a centert, hogy biztassa és buzdítsa a betegeket.
Demi továbbá ezt vallja: „Nevezzük nevén a függőséget. Lesznek napok, mikor egyáltalán nem lesz könnyű. Ezért nem mondhatom el, hogy nem hánytam a kezelés óta, sem azt, hogy nem vágtam magam. Ez egy mindennapos harc, ami ki fog hatni az egész életemre.”
A műsort Demi a Facebook-oldalán elérhetővé tette a Stay Strong szekcióban.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.