Starity

Hatmillióért pornózna VV Veronika és Cristofel

2012. március 12. 14:02   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

VV Veronika is beállna a pornózó valóvilágosok táborába. Már az első hatszázezres ajánlatra is igent mondott, azonban később meggondolta magát, és már az eredeti összeg tízszeresét kéri.

hirdetés
Hatmillióért pornózna VV Veronika és Cristofel
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Annak ellenére, hogy VV Veronika korábban élesen bírálta Verát a pornós múltja miatt, most mégis igent mondott Tomor András ajánlatára.

A pornóproducer minden valóvilágost megkeresett az ajánlatával, és Veronika bele is ment az üzletbe, amit akkor még tisztességes ajánlatnak tartott. Mára azonban megváltozott a kacsacsőrű lány véleménye a gázsit illetően, Cristofel nyomására ugyanis már hatmilliót kér, további feltétele pedig, hogy a kubaival szerepeljen egy filmben.

A producer a Borsnak azt az SMS-t is megmutatta, amelyik igazolja állításait, így biztosak lehetünk benne, hogy Veronika és Cristofel bevállalná a pornót, azonban ennyit nem érnek meg Tomornak.

Az újabban házasságot is fontolgató pár végül azzal védekezett az újságírói megkeresésekre, hogy csak azért mondtak ilyen nagy összeget, hogy lerázzák Tomort, mert tudták, hogy ennyit úgysem hajlandó kifizetni nekik.

„Valóban tett nekem Tomor ilyen ajánlatot, s arról is beszéltünk, mennyiért érné meg a forgatás. Crisnek is mindent elmondtam, de végül úgy döntötöttünk, nem vállaljuk el. A hatmillióról szóló SMS-t Cris tanácsára írtam, mert tudtuk, ennyit úgysem tud kifizetni, s így akartuk lerázni. Ő viszont ezek után sem hagyott békén, napjában ötvenszer felhívott, én már a telefont sem vettem fel nek” – magyarázta Veronika.

A Való Világ és a pornó

A Való Világ játékosok egy része már így vagy úgy megfordult a pornóiparban. Amíg az ötödik széria Vera pornócastingjától volt hangos, emlékezzünk csak vissza a negyedik széria felhozatalára, ahol a beköltözés előtt Jerzy maszturbálós videókkal, Gigi erotikus fétisfilmekkel, Szandika pedig egyszerű prostituáltként kereste kenyerét. A műsor után Alekosz is bele akart kóstolni az iparba, de ő csak a pornó-filmrendezést akarta kipróbálni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek