Starity

Ötödik stúdióalbumán dolgozik a My Chemical Romance

2012. március 16. 12:12   |   Szerző: frigónyuszi

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A My Chemical Romance a Noise11-nek nyilatkozott ötödik albumukról, mely munkálataihoz már neki is láttak a nemrég elkészült Los Angeles-i stúdiójukban.

hirdetés
Ötödik stúdióalbumán dolgozik a My Chemical Romance

„Visszatérve L.A.-be, kaptunk egy studiót, amit elkezdtünk kibővíteni olyanná, ahol bármikor lóghatunk és szabadjára engedhetjük a kreativitásunk – nyilatkozta Ray Toro, a banda gitárosa. – Kapsz három vagy négy hónapot, ami alatt írnod és felvenned kell a dalokat, és ez elég nehéz. Kérhetsz több időt, de mindig olyan érzésed lesz, hogy van a fejed felett egy idővonal. Szerencsére, most a nap 24 órájában bármikor vehetünk fel dalokat. Ez nagyszerű.”

A banda nem egyedül birkózik meg az új albummal, ugyanis segítségükre lesz Doug McKean, aki már segédkezett a fiúknak a Welcome to the Black Parade és a Danger Days: The True Lives Of Fabulous Killjoys című lemezeiknél.

„Douggal már kétszer is volt dolgunk a korábban. Elképesztő ember! Egy zseni! Míg velünk dolgozik, segít kialakítani a dalok hangzását” – folytatta Ray

„Nem csak dalok gyűjteménye lesz. Senki nem állhat ehhez úgy, hogy: »írtunk gyorsan 12 dalt, menjünk, rögzítsük őket!« – tette még hozzá Frank Iero, a banda másik gitárosa.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek