Toplistás dalok, melyeknek nincs sok értelmük
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 1music.ro összegyűjtött pár dalt, melyek rövid idő alatt lettek toplistás dalok, ám a szövegeknek semmi mondanivalójuk nincs.
Legtöbbször az emberek nem figyelnek oda egy-egy dal szövegére, ennek köszönhetően semmitmondó dalok hamar a toplisták élére kerülhetnek.
Coldplay – Every Teardrop Is a Waterfall
A Coldplaybe nem lehet belekötni, mivel a tehetségük és maga is banda is elismert világszerte, ám az Every Teardrop Is A Waterfall című dal szövege olyan, mintha egy kisgyerek írta volna:
Minden könny, minden könny, minden könnycsepp vízesés
Rihanna – We Found Love
Ez a dal hamar az egyik legsikeresebb dal lett világszerte, egy gyönyörű énekesnő, egy jó ritmus, és egy figyelemfelkeltő klip elég is volt ehhez, de vajon mit lehet megérteni a szövegből? Nagyon semmit:
Sárga gyémántok a fényben
És egymás mellett állunk,
miközben az árnyékod keresztezi az enyémet
Ez kell ahhoz, hogy életre keljek
Black Eyed Peas – My Humps
Nem fér kétség ahhoz, hogy a Black Eyed Peas sok toplistán feltűnt ennek a dalnak köszönteően, de ha oda kerülünk, hogy a szöveget analizáljuk, akkor inkább egy egyhangú versre hasonlít:
Mihez kezdesz ezzel a rengeteg szeméttel,
a rengeteg szeméttel a ládádban?
Le, le, le, le, leitatlak
Leitatlak a bájitalommal
Az én domborulataim, domborulataim, domborulataim
Az én domborulataim, az én kis idomaim (Ezt kapd ki!)
America – Horse With No Name
Már a dal címéből is ki lehet venni, hogy az America együttesnek az egyik furcsább dala. A fiúknak nem kellett ehhez egyetem, hiszen csak annyit tettek, hogy felsoroltak néhány dolgot:
Voltak növények
És madarak
És sziklák
És dolgok
Adele – Set Fire to the Rain
Adele-nél már nem fontos az, hogy miről énekel és hogy mit tartalmaznak a szövegek, egy ilyen hanggal bármely dal rövid időn belül a toplisták élére kerülne:
De felgyújtottam az esőt,
Néztem, ahogy zuhog, miközben megérintettem az arcodat
Katy Perry Ft. Kanye West – E.T.
Ahogy a mondás tartja, a képzeletnek nincs határa, talán ez történt akkor is, amikor megírták az E.T. című dal szövegét:
Ismerek egy bárt a Marson, ahol űrhajókat vezetnek kocsik helyett
Zsebek Shreken, rakéták a fedélzeten
Mondd, mi jön még? Földönkívüli szex
Levetkőztetlek, majd felpróbállak
U2 – Vertigo
Bono hangját nem lehet sem megtámadni sem pedig megkérdőjelezni, és már az sem számit a Vertigo című dalban, hogy a számlálás nem törvény szerint történik, így az 1, 2, 3 után már rögtön jöhet a 14, ez csak akkor történhet meg, ha egy rocksztár vagy:
Egy, két, há', tizennégy!
Shakira – Whenever, Wherever
Shakirának nem okoz problémát az, hogy a kis melleiről énekeljen, és ahogyan hallhatjuk az sem nagyon számit, hogy a melleket és a hegyeket összehasonlítja a Whenever, Wherever című dalban:
Szerencsére a melleim elég kicsik és szerények,
így nem kevered őket össze a hegyekkel
Train – Drops of Jupiter
A Train banda dala inkább egy szerelmes dal kellene legyen, és talán az is, ha a dallamot figyeljük, de ha a szöveget nézzük, észrevehetjük, hogy romantika helyett ételekről van szó:
El tudsz képzelni egy helyet, ahol nincs szerelem, büszkeség, sült csirke...
ahol nincs első tánc, fagyos, kiszáradt románc
sem ötórás telefonbeszélgetés
A legjobb szójatejet, amit valaha ittál, és engem?
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ismét együtt pózoltak.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Sokakat bántalmazott a producer.
Kemény kritika érte a hírességet.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
Túl öregnek érzi magát a színész.