Starity

Megasztárok írták az idei széria megadalait!

2012. március 16. 11:11   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megasztár győztesek szerezték a TV2 tehetségkutatójának ez évi állandó dalait. A verseny magas színvonalát tükrözi, hogy olyan tehetségek kerültek ki győztesként a műsorból, akik mára szerzőként térnek vissza. Király Viktor a Csillagdalt, Caramel pedig a Búcsúdalt jegyzi.

hirdetés
Megasztárok írták az idei széria megadalait!
Fotó: TV2

Napjaink világslágereivel lépnek színpadra a március 16-i első élő adáson a Megasztár döntősei. Az egyéni produkciók mellett természetesen a tizenkét döntős előadásában elhangzik a műsor két emblematikus dala, a Csillagdal és a Búcsúdal is, melyeket idén két korábbi győztes írt. A negyedik szériában diadalmaskodó Király Viktor komponálta a Csillagdalt, míg a második széria győztese, Molnár Ferenc Caramel a Búcsúdalt jegyzi.

Király Viktor számára a Megasztár egy új élet kezdetét jelentette. A fiatal énekes ezt az érzést igyekezett dalba foglalni.

„Amikor írtam, valahogy azt akartam megzenésíteni, milyen érzés énekelni, a színpadon állni, felemelkedni és megnyerni egy ilyen kaliberű versenyt” - mondta az énekes.

A kieső tiszteletére szól minden adás végén a Búcsúdal. Caramel nem a fájdalomra, hanem a jövőre koncentrált akkor, amikor megírta az idei verseny elköszönő zenéjét.

„Próbáltam ezt a dalt kicsit másképpen megírni, úgy, hogy ne a búcsúzásról szóljon, hanem arról, hogy ez valaminek a kezdete. Akit a közönség egyszer megszeretett, akinek a szavazatát adta, annak a kezét többé nem engedi el” – mondta a második széria győztese.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek