Négy és fél évet kapott Damu Roland
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A másodfokú bíróság meghozta ítéletét a színész ügyében, mely szerint a büntetése a korábbi hat év helyett, négy év és hat hónapos börtönben letöltendő szabadságvesztés.


A bíróság jogerős döntésével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott elsőfokú ítéletét. Első fokon hat év börtönre ítélték és hat évre eltiltották a közügyektől a sorozatszínészt, akit akkor súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában találtak bűnösnek.
Hiába szónokolt több órán keresztül Ruttner György védőügyvéd Damu védelmében a tárgyalás első napján, a bíróság bűnösnek találta a színészt. A börtönbüntetésen kívül másfél millió forint bűnügyi költség is keletkezett, melyből egymilliót Damunak kell megtérítenie. Emelett öt évre a közügyektől is eltiltották.
Az ítélet magyarázatát több mint kétórán keresztül olvasta fel a bíróság, többek között megemlítetették, hogy jogi értelemben akkor is megvalósult a közösülés ténye, ha az csak másodpercekig tartott, és biológiai értelemben nem vehető annak. Az ítéletnél figyelembe vették az elsőfokú tárgyalás pontatlanságait, és az enyhítő körülményeket, valamint azt is, hogy a Damu által elkövetett erőszak viszonylag enyhe a társadalomra jelentett veszély szempontjából.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.