Starity

A spanyolok óriási fiesztát csaptak Madridban

2010. július 13. 00:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A spanyolok repülőgépe fél három után néhány perccel szállt le a madridi Barajas reptéren. Onnan a szakmai busszal először egy hotelba mentek megebédelni, majd meglátogatták a spanyol királyi családot és José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnököt is.

hirdetés
A spanyolok óriási fiesztát csaptak Madridban

Az igazi fieszta csak 19 órakor kezdődött. Amikor a korábbi buszt lecserélték egy igazi party buszra, amelynek tetején vonultak végig az egész városon rendőri felvezetéssel. Csaknem 3 és fél óráig tartott, míg elérték a Casa de Campo városi park közelében felállított színpadot. Közben ugráltak, zászlókat lobogtattak, különböző jelmezekbe öltöztek na és persze söröztek.

Óriási tömeg várta őket, nemcsak a helyszín, de a felvezető út is tömve volt szurkolókkal. A színpadon beszédet mondott Iker Casillas, Vicente del Bosque, David Villa, Andrés Iniesta éa Raúl Albiol is, de a legemlékezetesebb az mégiscsak Pepe Reina beszéde volt, aki Cesc Fàbregasra Barcelonás mezt húzott. Reina beszédében több személyt megemlített (David Villát, Fernando Torrest, Juan Matát, Jesús Navast, Javi Martínezt stb.)

Reina beszédének végén fellépett David Bisbal, aki K'Naan - Wavin flagjének spanyol verzióját adta elő. A fiúk táncoltak, vonatoztak, bohóckodtak.

Akik hozzám hasonlóan látták, biztos vagyok benne, hogy élvezték. Jól megérdemelt ünnepségnek lehettünk tanúi.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek