Starity

Készül a Dumb és Dumber második része

2012. április 03. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizennyolc év után visszatér a mozivászonra Dumb és Dumber, azaz a dilibogyók – erősítette meg Peter Farrelly, a film egykori rendezője.

hirdetés
Készül a Dumb és Dumber második része

Peter Farrelly hivatalosan is megerősítette, hogy készül a Dumb és Dumber – Dilibogyók című film folytatása, ami még az előzőnél is ütősebb lesz, hiszen az eredeti duó, Jeff Daniels és Jim Carrey fog benne részt venni. A film forgatását még idén elkezdik.

„Szeptemberben kezdjük a Dumb és Dumber 2 forgatását. Ez az első folytatás, amit valaha csináltunk, és megszereztük hozzá Jimet és Jeffet is. Hát nem nagyszerű?” – nyilatkozta Peter, akihez olyan produkciók fűződnek még, mint az Elhajlási engedély és a Keresd a nőt!.

„Mivel mindig akartunk folytatást, csak Jim elfoglalt volt, várnunk kellett. Jeff már tűkön ült, mikor végre Carrey felhívott, és azt mondta: »Essünk neki újra!«”

Eddig még nem esett szó a történetről, ám annyi biztos, hogy a második rész is Lloyd Christmasre és Harry Dunne-re, a két barátra fókuszál, akik körbeutazták az országot, hogy megtalálják álmaik nőjét. A második részben ismét Farrelly ül a rendezői székbe testvérével, Bobby Farrellyvel, míg a forgatókönyv Sean Anders és John Morris elképzelései alapján készül.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek