Emma Stone nagyon fél a pókoktól
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 23 éves színésznő Ellen DeGeneres műsorába volt hivatalos, ahol kiderült, hogy rettentően fél a pókoktól, ami azért is érdekes, mert ő a női főszereplője A csodálatos Pókember című mozinak.


Az újabban szőke színésznő, Emma Stone új filmje, A csodálatos Pókember 2012 talán egyik legjobban várt produkciója, ami ugyan nem folytatása lesz a sikeres 2002-es változatnak, hanem egy újragondolása, a kritikusok és a rajongók is tűkön ülve várják a nyárra ígért premiert.
Bár nem a film kapcsán, de Emma meghívást kapott Ellen DeGeneres híres talkshow-jába, ahol Ellen többek közt arról érdeklődött, hogy a színésznő szerint ki csókol jobban: Ryan Gosling vagy Andrew Garfield. A lány erre egy elég kitérő választ adott: „Olyanok, mint az almák és a narancsok. Öhm.. szeretem az összes gyümölcsöt!”
A műsor háziasszonyának nagyon tetszett a színésznő válasza, majd a témát elterelve a félelmeiről kérdezte őt, sőt megkérdezte azt is, hogy fél-e a pókoktól. A lány először bátornak mutatta magát, és egyből rávágta a nemet, ám amikor Ellen egy hatalmas pókkal lepte meg, inába szállt a bátorsága, és a székbe bújva próbált megmenekülni a nyolclábú élőlénytől.
Ám egy kis tréfa is volt a dologban, ugyanis az Emmát halálra rémisztő pók csak egy műanyag játék volt, de a nézők és Ellen is remekül szórakoztak a rémült lány láttán.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.