Paris Hilton nevetségessé tette magát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Paris Hilton kitiltott egy egész tévéstábot egy ausztrál megnyitóról, és mindezt azért tette, mert megmerték tőle kérdezni: mi lesz vele, ha már nem lesz híres?


Az egykor énekesnőnek is feltörekvő örökösnő, Paris Hilton az utóbbi időben sokkal kevesebbet tartózkodik a középpontban, mint régen, és most az is kiderült, hogy ez bizony nagyon zavarja őt. Sőt, annak a gondolatától is rosszul van, hogy egy nap majd süllyesztőbe kerül a személye.
A szexvideójával híressé vált celeb a napokban Ausztráliába utazott partnerével, Afrojackkel egy klub megnyitójára, és csupán azért tiltott ki egy teljes tévéstábot az eseményről, mert néhány órával a kapunyitás előtt egy riporter megkérdezte tőle, hogy mit csinálna, ha már nem lenne híres.
Az udvariasan feltett kérdésre Hilton még mosolyogva válaszolt a kamerák előtt, majd azt felelte, hogy gyerekeket szeretne. Ám miután a forgatásnak vége lett, fenyegetőzni kezdett, hogy ha az interjú szóban forgó része is adásba megy, gondoskodik róla, hogy a stáb ne jusson be az esti klubmegnyitóra.
A csatorna ennek ellenére helyesen döntött: levetítették azokat a felvételeket, amelyeken Hilton és menedzsere előre megmondják, hogy miről nem lehet kérdezni. Így Paris természetesen valóra váltotta az ígéretét, sőt még azt is közölte, hogy a tévétársaságnak soha többet nem fog nyilatkozni.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.