Drasztikusan hátracsúszott Madonna a Billboard-listán
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy látszik, Madonna új albumára nem sokan kíváncsiak, hiszen az énekesnő új korongja alig négy hét alatt az első helyről a 34. helyen landolt.


Négy héttel korábban még Madonna új albuma bitorolta az első helyet, majd Nicki Minaj váltotta le a pop koronázatlan királynőjét, ezt követően Adele 21 című albumával került ismét az első helyre, jelenleg pedig Lionel Richie Tuskegee című albuma foglalja el az első pozíciót, Adele pedig két pozícióval esett visszább, így tehát a harmadik helyen áll a brit énekesnő albuma, mely az Egyesült Államokban már kilencszer lett platina.
Mint korábban is írták a különböző amerikai és brit oldalak, Madonna új albuma az egyetlen, melynek sikerült ennyire hátracsúsznia ilyen rövid idő alatt. Ám a Billboard-lista ellenére több országban is első helyezést ért el a lemez, valamint néhány európai országban, köztük Magyarországon is aranylemezként lett elkönyvelve.
A brit fiúbanda, a One Direction és az amerikai énekesnő, Nicki Minaj mind bent maradtak a top tízben. A brit One Direction napról napra népszerűbb Amerikában, és Nicki sem tétlenkedik, hiszen nemrég jelent meg a Starships című dalához készített klip. Az énekesnő ezzel ismét a toplisták élére került, albuma pedig az első helyről három hét alatt csak a hatodik helyig esett vissza. A Billboard top 200-as listáján olyan előadók kaptak helyet, mint Drake, aki új albumával a 20. helyet tudhatja magáénak, Rihanna, aki a Talk That Talkkal a 30. a sorban, valamint Whitney Houston, Kelly Clarkson és az LMFAO.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nagyon jól nézett ki.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Újra összejött a két híresség.
A támadások ellenére együtt vannak.
Régi stylistja dolgozott rajta.
Kiakadt egy kommenten.
Nagyon egymásra találtak.
Kiderült, mi volt az oka.
Nem akarta feleségül venni?
Így ragyogtak a sztárok.