Starity

Elhunyt a Beastie Boys alapító tagja

2012. május 05. 12:12   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adam Yauch 47 éves volt, már három éve kezelték rákos betegségét, amivel végül nem tudott megbirkózni.

hirdetés
Elhunyt a Beastie Boys alapító tagja

Adam Yauch, művésznevén MCA hosszas betegeskedés után hunyt el a szülővárosában, New Yorkban péntek reggel. A rapper már három éve küzdött a rákkal, és eleinte úgy tűnt, sikerül is legyőznie a szörnyű betegséget, de a sugárkezelések után mégis újra megjelentek szervezetében a rákos sejtek.

Adam tanulmányai mellett basszusgitáron kezdett játszani. Ekkoriban lépett fel először a Beastie Boysszal, de ekkor még hardcore punk zenét játszottak. A nyolcvanas évek elején kezdtek el rappel foglalkozni, és az új műfaj átütő sikert hozott. Első albumuk a nyolcvanas évek legjobban fogyó hiphop albuma lett, és az első olyan raplemez is egyben, amely első helyre került a Billboard eladási listáján. Az ezt követő albumaik világsztárokká emelték őket.

A Beastie Boyson kívül Yauch sok más dologal is foglalkozott, többek között aktív tagja volt a Free Tibet mozgalomnak, mely szolidaritást vállal a dalai lámával, és nyomást próbál gyakorolni a Kínai Népköztársaságra az emberi jogok érvényesítéséért Tibetben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek