Starity

Hugh Laurie szellem lesz következő filmjében

2012. május 16. 09:09   |   Szerző: ophely88

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Oscar Wilde: A canterville-i kísértet című művéből animációs film készül. Feltehetőleg Laurie adja hangját egy szellemnek, míg Stephen Fry egy amerikai milliomost fog alakítani.

hirdetés
Hugh Laurie szellem lesz következő filmjében

A neves komikus, Stephen Fry tegnap csicsergett Twitterén arról, hogy ismét együtt fog dolgozni Hugh Laurieval. „Hamarosan ismét együtt alkotunk. Elnézést, amiért nem mondhatok többet, szólok amint lehet”- írta Stephen, aki a szintén tegnapi napon a neten olvasható pletykákra reagált.

Ma reggel a legenda megosztott velünk néhány újabb részletet. A páros Oscar Wilde: A canterville-i kísértet elnevezésű művéből készít majd animációs filmet, amely 2014 karácsonyakor kerül a mozikba. Tweetjéhez egy képet is csatolt, ami a film első promóképe.

A magyar gyökerekkel rendelkező színész-producer elárulta, hogy most öt napja van arra, hogy megírja a történetet Hugh-val együtt. Utána következik a rendezés, amit szintén a páros végez majd el, producerei, rendezői, forgatókönyvírói és szereplői lesznek a történetnek.

Oscar Wilde ír költő, drámaíró, akinek egyik leghíresebb műve ez a kis olvasmány, amelyből már nem egyszer készült filmváltozat is. A történetben megismerhetjük Hiram B. Otis és családját, akik egy tehetős, jómódú amerikai család, egy ódon, régi angol várkastélyt vesznek meg. Bár egyikük sem hisz a szellemekben, lassan rájönnek, hogy nem halucinálnak, mikor szellemeket látnak maguk körül. Sir Simon Canterville, a túlvilági teremtmények leggonoszabbika nem tűri, hogy házát hóborgassák, ezért minden erejét az amerikai család kiűzésére szenteli. Az idő telik, az energia fogy, a gazdag család bírja idegekkel, a szellem kevésbé.

Sokan nem tudják, de a páros egy színésziskolába járt és eddig több mint 15 éven keresztül dolgozott együtt több sketch műsorban. A nálunk Fekete Vipera, Majd a komornyik, Egy kis Fry és Laurie illetve Alfresco névre elkeresztelt projektek forgatásakor a barátság mindig egyre erősebb lett köztük és ezt a köteléket Hugh a House miatt sem szakította meg vele, pedig az év 12 hónapjából 9-et töltött Amerikában.

Hugh nemrégen fejezte a népszerű House című dráma forgatását. A rendezőként, énekesként, rendezőként és producerként is dolgozó színész a House után valami másra vágyott. Zenei karrierjét szeretné folytatni és egy jó komédiában szerepelni, vagy azt rendezni, de az élet még nem sodorta útjába a megfelelő lehetőséget pedig az ember azt hinné, hogy Amerika legjobban fizetett TV színészéért kapkodnak ám Hugh határidőnaplója üres. Pletykák szerint egy londoni rádiónál kaphat egy heti háromórás műsort de azt is hallani, hogy az Egyesült Királyságban nagy sikert elérő, modernkori Sherlock Holmes feldolgozásának harmadik évadában fog szerepelni.

Laurie tehát visszatér gyökereihez, ahogyan Stephen Fry is tette. Stephen most az Open Doors című könyv feldolgozását rendezi, írja és szerepel benne, míg Hugh hazament családjához, hogy rendbe hozza házasságát, és több időt tölthessen gyerekeivel mint az elmúlt nyolc évben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek