Sophia Bush ismét főszerepben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A One Tree Hill befejezése után nem kell sokáig unatkoznia Sophia Bushnak, hiszen hamarosan újra képernyőre kerül.


A CBS televízió az idei szezonban indítja útjára a Partners című szériát, amelyben a One Tree HIll sorozatból ismert Sophia Bush alakítja a főszereplő hölgyet David Krumholtz és a Superman visszatér sztárja, Brandon Routh oldalán.
A sitcom egy meleg építész és egy hetero, szintén szakmabeli barátjának a kapcsolata köré épül, akik egy közös lakásban élnek, és úgy laknak együtt, akár a házasok. Ebbe a kapcsolatba zavar be az egykor Brooke Davis szerepében tündöklő színésznő, akivel David Krumholtz saját bevallása szerint nagyon szívesen kerül közelebbi kapcsolatba.
„A barátnőmet az elképesztő Sophia Bush alakítja. Ő az egyik legdögösebb nő a világon. Nem rossz megcsókolni őt és összebújni vele. De házas vagyok, úgyhogy csak ennyit mondhatok” – árulta el a színész CBS Upfronts rendezvényen.
A széria a tervek szerint 2012 őszétől, hétfő esténként kerül a csatorna képernyőjére.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.