Starity

Sztárfellépők csatlakoznak Namie Amuro koncertjéhez

2012. május 27. 07:07   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A japán díva, Namie Amuro jubileumi koncertjén még hat énekes is közreműködik.

hirdetés
Sztárfellépők csatlakoznak Namie Amuro koncertjéhez

Mint már korábban írtuk, Namie Amuro szeptember 16-án ünnepli 20. évfordulóját a zeneiparban, mely egy speciális koncert keretei között lesz megtartva. Nos, a kedélyeket annyival borzolják meg, hogy az eseményhez csatlakozik hat sztár is.

Akik pedig fellépnek az eseményen: Verbal (m-flo), aki számos projekten dolgozott együtt már Namie Amuróval, AI, aki Namie barátnője, és már a Suite Chic projekt óta dolgoznak együtt, és Zeebra. Ezen kívül ott lesz Mummy-D (RHYMESTER), az egyik legjobb japán hiphopelőadó, Kaname Kawabata, aki együttműkődött a tavalyi sikeres Checkmate albumon, és Anna Tsuchiya is. Érdekesség, hogy mind a hat énekes dolgozott már együtt a 34 éves énekesnővel.

Ami a jegyeket illeti, 20 ezerről 27 ezerrel emelték meg a számukat, de így is elkapkodák őket percek alatt, ami azt jelenti, hogy jelenleg minden jegy elkelt a koncertre.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek