Starity

Mészáros János Elek lett a Csillag Születik 2012 győztese

2012. június 03. 11:11   |   Szerző: Starity / RTL Klub

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fináléhoz érkezett az RTL Klub népszerű tehetségkutató showműsora, a Csillag Születik idei szériája. A versenyt és az ezzel járó mesés díjakat a nézők szavazatai alapján Mészáros János Elek nyerte.

hirdetés
Mészáros János Elek lett a Csillag Születik 2012 győztese
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Több ezren jelentkeztek a Csillag Születik 2012-es szériájába, közülük azonban csupán 12 produkció bizonyíthatta a showműsor élő adásaiban is a tehetségét. Június 2-án pedig hárman – Szirota Jennifer, Mészáros János Elek és a Quantum XXL – küzdhettek meg a végső győzelemért.

A három finalista önálló produkciókkal és sztárduettekkel is a színpadra állhatott, hogy a nézőkön kívül meggyőzzék a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit. Szirota Jennifer a Hair című musicalből énekelte az Easy To Be Hard című dalt, illetve Czutor Zolival, a Belmondo zenekar frontemberével közösen adta elő az Evanesence együttestől a Bring Me To Life slágert.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Mészáros János Elek Montmartre-i Ibolyából a Művész Himnusszal állt először színpadra, majd Tabáni Istvánnal, a Csillag Születik 2009 győztesével közösen énekelte a Queen-től a Who Wants To Live Forever-t. A Quantum XXL pedig a Super Hero című koreográfiájuk mellett a Csillag Születik első szériájában, illetve az angol Britain’s Got Talent című tehetségkutató showműsorban is bemutatkozott, akrobatikus kosár trükkjeiről ismert csapattal, a Face Team-mel közösen kápráztatta el ismét a nézőket és a zsűrit.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A fináléban újra együtt állhatott a színpadra a 12 döntős produkció, akik Vastag Csaba és Vastag Tamás közös slágerét, az Őrizd az álmod című dalt adták elő. A finálé előtt kiesett 9 produkció pedig az LGT-től az Arra születtünk című dallal búcsúzott a műsortól. A tehetségkutató új felfedezettjei mellett fellépett még a Csillag Születik Dance All Stars csapata, melyet a korábbi szériák legsikeresebb táncosai, az Appril Project, a Bad Boyz, a No Comment és a 4 For Dance tagjai alkottak. A színpadra állt még Geszti Péter és a Gringo Sztár, valamint a 2011-es X-Faktor győztese, Kocsis Tibor, aki Janicsák Vecával, a 2010-es X-Faktor legjobb női hangjával duettezett.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A Csillag Születik 2012-t végül a nézők szavazatai alapján Mészáros János nyerte, így Ő viheti haza az Opel Astra Color Edition autót, az egy éven át tartó havi 1 millió forintot és a két főre szóló luxusnyaralást is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek