Starity

Joe Jonas elismerően nyilatkozott Demiről

2012. június 07. 15:03   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykori Disney-sztárok között szent a béke, sőt, Joe nagyon is támogatja volt szerelme új szerepét.

hirdetés
Joe Jonas elismerően nyilatkozott Demiről

A Rocktábor című Disney-film két főszereplőjéről, Joe Jonasról és Demi Lovatóról 2010 márciusában kezdtek el terjengeni a pletykák, miszerint a két tinisztár randizgat egymással, és a hír hamar igaznak is bizonyult. Bár a pár csupán két hónapot töltött együtt, májusban már bejelentették a szakításukat, amit állítólag Joe telefonon intézett Deminek, azonban elmondásuk szerint azóta is nagyon jó barátok maradtak.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Joe nemrég egy interjúban ezt nyilatkozta egykori kedveséről, aki nem mellesleg az amerikai X Factor egyik mentora is: „Azt hiszem, nagyszerű lesz ott. Annyira örülök neki. Nagyon jó helyen van most, és tudom, hogy egy csomó embernek tud majd segíteni, és nem csak azoknak, akik rossz időket éltek meg. Ez egy hatalmas dolog a számára, és nagyon izgatott vagyok miatta” – mondta Joe.

Tehát a fiatalok bár szakítottak, új párokat találtak, úgy tűnik a barátságuk még a mai napig erős köztük.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek