Starity

Fotósra támadt Rubint Réka!

2012. június 15. 09:09   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kitépte a kamerát a Blikk fotósának kezéből, amiért az lefényképezte, amint gépkocsijával szabálytalanul parkol egy szalon előtt.

hirdetés
Fotósra támadt Rubint Réka!

A fitneszedző egy V. kerületi forászatba igyekezett luxusautójával, majd hosszas parkolóhely-keresgélés után egy egyirányú utca legvégén állt meg, ahol már nem lehetne parkolni. Útkereszteződés előtt 5 méterig ugyanis kimondottan tilos a parkolás, hiszen megnehezíti az útszakasz belátását, valamint a gyalogosok átkelését is akadályozza.

Rubint Réka alvó gyermekét karjába véve szállt ki, és ment be a szalonba, majd mikor bentről észrevette, hogy a Blikk egyik fotóriportere vigyorogva képeket készít a tilosban parkoló autójáról, kirohant, bepattant a kocsiba és vészvillogóval leparkolt néhány méterrel arrébb, majd a fotós után rohant és ordítozni kezdett vele, közben pedig kitépte a kezéből a fényképezőgép memóriakártyáját.

„Csak a gyerekemet vittem be a szalonba, utána ki akartam jönni és keresni egy másik helyet. Ha van gyereked, akkor ezt meg kell értened” – kibaálta a fotósnak Réka, aki a Facebook-oldalán is beszámolt az esetről rajongóinak, ahol undorítónak és gusztustalannak nevezte a munkáját végző fotós tevékenységét.

„Egy esti rendezvény miatt, Lindikéhez sminkbe, Rolihoz fodrászatba jöttem! Zalán velem, mert nem volt a mai napra segítsègem... A pici az autòban elaludt. Mivel nem volt a szalon előtt szabad parkolási lehetőség, így addig amîg az alvò gyereket bevittem, megálltam a szépségszalonnal szemben lèvő utca sarkán, az autòm eleje 1 méterre kilògott a parolási helyet jelző felfestésből. Mielőtt Zalànt bevittem volna az üzletbe vettem Parkolò jegyet, hogy ha jönne az ellenőr, addig se büntessen meg. A kicsit lefektettem a szépségszalonban lévő kanapéra, s mikor kimentem, hogy az autòmmal átparkoljak egy másik, teljesen szabályos helyre, èszrevettem, hogy a szépségszalon melletti üzletben a BLIKK fotòsa kaján vigyorral fotòzza az autòmat... Már láttam magam előtt a holnapi főcímet: Rubint Réka szabàlytalanul, a tilosban parkolt méregdrága autòjával...” -a tények és az igazság teljes elhallgatása nélkül, jôl eltúlozva! Odamentem a fotòshoz és elmondtam a véleményem szánalmas, szenzáciòhajhász cselekedetéről! Megkérdeztem tőle, hogy van-e gyereke, mert ha van, akkor pontosan tudja, hogy egy anyának a legfontosabb, hogy pici gyermekét a legnagyobb biztonságban tudja... de rájöttem, h ezeknek felesleges erről beszélnem, mert aki ilyenre vetemedik 5000-ért egy fotòért cserébe, talàn nincs is lelke... Undorítò, gusztustalan és felháborítò!" - számolt be az esetről Réka a Facebookon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek